Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Szombathy Viktor: Még vasárnap délután…
lebegtek volna léptei. Odalépett egy póznához, megkopogtatta háromszor s félhangosan így szólt: „Azt hiszem, most boldog vagyok!" S még háromszor kopogott. így nyitott be a hajózási irodába, ahol vasárnapi kedvvei, szürke ábrázatta! hajolt a titkár ur könyvei föllé. Péter itt is elujságolta, hogy szerencsés napja van, születésének évfordulóját ünnepli s ennek örömére kezeit fogott a titkár úrral, aki cigarettával is megkínálta, tisztességet adván. — Egy kicsit boldog is lehetnék, — húzta fel a vállát Péter, — elmondhatom, hogy jó napom van. Elköszönt az irodából, újságot vett, cigarettát s egy üveg bort is. Egyre vidámabb lett s delet harangoztak éppen, mire visszaballagott az uszályra. A kisded esőben nem látott messzire, csak a gyerekek hangját halhallotta a bajor hajó tájékáról, ahol már ismerkedtek a legényekkel. Valaki megmozdult a ködös félhomályban, ahogy a palló végére ért. Közelebb jött hozzá, mintha várta volna s félhangon szólította meg: — Jobb volna, ha vigyázna Rózáira! Erzsók volt. Nem átallott idecsászkálni a síkos vaslemezeken s az összekötő deszkán, a ládák s a zsákok között! Hogy Péter meghökkenve bámult rá ismét rászólt: — Vigyázni kell az asszonyra ám! Péterből kiszaladt az indulat. Az ő Erzsókját meri ez a cafrang, ez a sokember-szeretője gyanúsítani! — Félre a féltékenységgel, — rivallt rá, —nem mindenki a párkányi Erzsók! Ez talált. Erzsók sziszegve állt félre, látszott rajta hogy a gyötrődés, meg Johann késztette idáig. Mégsem ment el, hanem ezt felelte: — Egy asszonyban sem lehet biztos az ember! Péter nem szólt vissza. Benyitott a kis ajtón, a csüngő, mosott fehérneműek közé. Éppen jókor lépett be, mert Johann ebben a pillanatban nyújtotta ki a kezét az asszony felé, hogy átkarolja, de Péter nem ijedt meg, ismerte asszonyát. Mert ebben a pillanatban az ingfüggönyök mögül valóban fel is harsant Rózái csattanó hangja: — Nyughass, vagy takarodj! Most látták meg Pétert, akivel együtt süvített a kinti hideg szél. Péter kettévetette csizmáit a súrolt deszkán s egy villanásig feltekintette a legényt. Aztán felemelte a kezét s egész tenyerét rázuhintotta Johann képére.
