Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Szombathy Viktor: Még vasárnap délután…
Csattant a pofon, mint az árnyékvető urasáéi ponyva. Johann az arcához kapott, már-már emelte is a kezét, de Péter még rákiáltott: — Itt én vagyok a kapitány és én is parancsulok! Kinyitotta az ajtót s utat mutatott a vékony esőbe Johannák. A legény nem szólt egy szót sem, csak kint kezdett átkozódni, lassan halkult a hangja. Péter átkarolta az asszonyt: — Bántani akart? Rózái szipogva bólintott, de nem szólt, hanem úgy odabújt az emberéhez, mint gomba a fatörzshöz. Itt, itt a legjobb, ezen az esőszagú ködmönön. ezen a sok horpadt rézgombon, ezen a fakó báránybőrgalléron . . — Bitang! — fakadt ki Péter, — menjen az Erzsókjához, akihez való. Mén elrontja a vasárnapomat! Aztán nem is szóltak többet róla, Péteréknél nem szokás a felesleges beszéd, ha már valami kérdést jól és megfelelőén elintéztek. Ezt pedig igen helyesen intézte- el Péter. Remélheti, hogy Johann vissza sem jön, hanem átáll másik hajóra. Isten legven a hírével, majd szegődik holnap akár három is . . . — Ügy illik, hogy ne bizakodjunk el. — ült vissza az ágyra Péter, — mert még nagyon jól találnám érezni magam. Úgy múltak az órák, mintha párjával rohannának az enyészetbe: alig ebédeltek meg, máris vitte a családot sétálni a városba s úgy mutogatta az uccákat, csillogó kirakatokat, a szép képeket a falakon s üvegek alatt, mintha csakis az ő örömükre teremtette volna oda az Isten. Ment Péter, átkarolva az asszonyt, előtte a gyerekek, az új sapkában: nagy, szép születésnapi ajándék. Úgy körülörvendezté őket Péter minden lépésnél mint a méh a virágot tavasszal. Uzsonnaidőben vendéglőbe ültette be a családot, kávét rendelt a gyerekeknek, mákos kiflivel. Még talán egy menet, — tervezgette, — aztán karácsonyra otthon leszek, nálatok. Nem bánnám, ha az idén korán befagynánk . . . Ha ismerősökkel találkoztak, Péter megállította akarva-akaratlan: — A családom, — mutatta meg a hármas hadat, — születésnapot jöttek köszönténi hozzám. Már fekete selyém kezdte bevonni az utakat s a folyamot, a hajókkal, mire búcsúzni kezdtek. Nem tartott sokáig, hiszen Péteréknél ezzel nem sok időt fogyasztanak. Péter egy hosszú, fényes uccára kisérte a
