Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Szombathy Viktor: Még vasárnap délután…
boldogan elpiroslott. Úgy, ingujjban, végiglengette magát a pallón s kifutott a partra. — Fiókáim! — guggolt le, nagyot kiáltva, mert valóban: a család ott állott, teljes számban, ünnepi készenlétben a parton s a ködös homályban az ő uszályának számát, zászlóját keresték. Éppen a párkányi kormányossal tárgyaltak, aki megint újságok után járt s már majdnem ráléptek ők is a pallóra. — Jaj, csakhogy eljöttetek ide egy kicsint! — örvendezett tovább Péter s hármas ölelésbe szorította a családot. Vigyázva eregette a qyerekéket a pallóra. kezüket fogta, el ne csússzanak, aztán aggódva az asszonyt ügyelte, le ne fújja a szél s a lengedezés. így értek, ily diadalmas menetben az uszályra föl. A kis fülke ajtaja kicsapódott az osztrák némán bámult, a kutya vad viháncolással rohant közelébb. Nagy, vasárnapi öröm jelentkezett családostul, elemózsiástul s lám, még a következő pillanatban az is hogy a kislány, Annus, elibepattanik aojának. viráqot ránt elő a kabátja aló! s egyszeribe úgy felköszönti az apját, hogy a nap is kibújik a vastag ködök alól. — Mert, hogy születésednapja van ma! — végzi be az asszony. Péter leül a kis székre, térdére csapja kormányzónehéz kezét s úgy szívja a boldogságot, mint ivós ember a bort, hordóból, lopóval. — Nocsak, — kiáltja, — el is felejtettem, hogy születésemnapja van! Most megindul a kérdések árja; mikor kelt fel a család, mennyit utazott, amíg a városba ért, mit beszél az iskola a gyerekeknek s mit felelnek a gyerekek az iskolának. Kiszedték-e a kukoricát s mit cselekszik a karácsonyi hízó. Van beszéd bőven. Az asszony azonban nemcsak beszél, hanem mozog is: üres üvegbe teszi a virágot, előbontja a kenyeret, vizet forral s asztalt terít. Lesz itt lakoma! Péter arca együtt virít a virágokkal. Most jön az ő perce: széles lépésekkel ballag a szekrényhez, kiveszi a tegnapi csomagot s szó nélkül adja mindenkinek a kezébe a cipőt, sapkát, meg u cukrot. Várt volna ugyan még az ajándék néhány hétig, de, ha már itt vannak, csak hadd terüljön az ő asztala is. Most az asszony arca pirosodik el s a gyerekek visítanak. Hogy aztán a boldogság teljes legyen, behívják a két legényt is, jönnek azok s asztalhoz ülnek,
