Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Tersánszky J. Jenő: Az átkozott kincs

Vita keletkezett. És természetesen a vita a haszontalan költészet vereségével végződött, szemben a józan, gyakorlatias prózával.

A gesztenyés kiirtásra került. Hónapokon át csattogott a fejsze, nyiszergett a fűrész a szőllőhegy tetején és ordítoztak a szekeresek kínban lihegő páráikra.

*

Persze az öreg Dudás Ferencnek, a vincellérnek kevés szava lehetett a jószág urainak szándékával szemben. Dehát ha volt szava hát ő is erélyes gesztenye ellenes volt.

Tulajdonképpen ő volt az, aki egyáltalán megpendítette a gesztenyeírtást a Nőegyletnél.

■ Mi okból? Hát mert az öreg Dudásnak, nemzetgazdaságjavitó ambícióin kívül, jókora haszna is Ígérkezett a csekély jövedelmű gesztenyés kiirtásából. A favágás téli munka, amikor nincs különben. Az öreg Dudás a favágókon való felügyeletért külön bért számíthatott föl a N ő e g y I e t n e k. Azután pedig jött az ültetés, a szőllőtelepítés új munkája, amin az öreg szintén zsebretehetett egy kis pénzmagot.

Egyszóval, a becsületes keresmény mellett igazán könnyen elnyomhatta azt a kis bánatfélét a szívében, amit akkor érzett, mikor a gesztenyés hatalmas terepélyei egymásután dőltek kifelé. És maradt a helyükön a hegyoldalban csúf puszta, csonkokkal, rönkökkel, gödrökkel, mint egy temető.

*

Gesztenyeverés után kezdték az irtást közvetlen. A téli havon, szánkón ment meg jobban a szállítás.

Tavasz felé járt már, amikor az utolsó fa