Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Tersánszky J. Jenő: Az átkozott kincs

volt, eztán följebb a hegyoldal kövecses részén terült el a szőllő és még följebb, már ahol az erdőség kezdődött, nehány óriási, szelidgesztenye fa terepélyeskedett. Mert azon a kárpátalji vidéken egész erdőség van néhol szelidgesztenyéből.

Elég az hozzá, hogy egy helyütt a hegyoldalban az egyik óriás, százados gesztenye valamiféle nagy kockakövekből rakott falnak a tetején nőtt fel. És az élő fa erősebb volt a holt, kemény kőnél. A fa gyökere kitolta egy helyütt a fal kockaköveit, úgy hogy egyik már-már azzal fenyegetett, hogy alázudúl a meredek hegyoldalon. De aztán a fa mégsem bírta tovább és a fal úgy maradt, két szabálytalan kiugró kockakövével.

Beszéltek erről a falról mindenféle badarságot. Hogy az torony volt, egy Tolvas Dénes nevű haramia leshelye a síkságon vonuló vásáros szekerekre. Beszélték erről a falról, hogy mögötte barlang van és a barlangban kút, feneketlen kút, a sárkány lakik ottan. Elásott kincsről is rebesgettek dolgokat, amitől lidércláng csap fel néha a fal tetejéről.

Ez olyan csiri-csári. De legutóbb többször szóbajött egészen reális vonatkozásban a fal a Nőégylet ülésein.

Ugyanis arról volt szó, hogy a szőllőskertnek az a része jövedelmezett legkevesebbet a melyik gesztenyés volt. Hát a N ő e g y- I et ki akarta irtatni a gesztenyést és helyébe szőllőt, vagy barackot telepíteni.

A hasznosságnak ezen elvével szemben egyetlen érv volt. Romantikusabb lelkű nőegyleti tagok fájlalták, hogy a gyönyörű, szálas, ősi gesztenyék, a szőllőskert dísze, koronája, elpusztuljon.