Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Gyurányi László: Mennyi dal! Téli táj
MENNYI DAL! Ó mennyi költő, mennyi dal! Ki lágyan zeng, ki felrivall, ó mennyi költő, mennyi dal! Ó mennyi forma, mennyi szín, kacagás, sikoly, karmos kín, ó mennyi forma, ménnyi szín! Hallgatom őket szomorún, én, új levél a koszorún, új, sötét árny az ős borun. Ki kaput nyitott s boldogan indul oda, hol dal fogan, önkínzó lázzal s boldogan . . . Hol lélek forr, az ős káosz és tárnamélyből napra hoz s kincset rabol a gyors kalóz a Gondolat — s mily furcsa ez! Szétszórja, hogy révbe evez s a nincstelenek kincse lesz . . . TÉLI TÁJ Fehér havon fekete ember, a tájon álmos, lusta szender, pihenni jött a messze tenger . . . Az erdő váza ködben ázik, a ködben lassan hátra mászik, a ködben lassan, lassan vásik . . . GYURÁNYI LÁSZLÓ
/
