Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Szenes Piroska: A gyermek álma

is gyújtottak, úgy kémlelték a haragos vizet; de hiába. A fiúcska anyja egyik gyengeségből a másikba esett kis csecsemőjével a karján, az öregasszonyt a veje ökölcsapásokkal verte ki a házból, mert hogy ő az oka mindennek. Szegény öreget egyik szomszédaszszony pártolta el északára, de bizony, alig alhattak tőle, mert csak tördelte ágbogas ujjait a kuckóban, folyton csak suttogott: — Oly okos fiúcska, oly okos! A szemecskéje csak úgy világot, biztosan pap lenne! . . . . Oly eleven gyermek, oly okos! . . . Rosszul érezte magát, aki odanézett.

Hajnalban aztán, nem messze a várostól, fuvarosok meglelték a fiúcska testét; egy lehajló fa ágába akadt fönn, még volt benne élet Bevitték mindjárt a kórházbai, de idő tellett abba is, amíg megtudták, hogy ki gyereke, kit kell értesíteni. Késő délután volt már, mikor az apja-anyja a gyermek ágyához lépett, az anya zokogásra készen Ott feküdt a kisfiú három más beteggel együtt a szobában, de mindenki csak erre az egy ágyra figyelt. Az ápolónővér is alig akart elszakadni innen, valami varázslatos volt a gyermeken, ahogy ott feküdt mozdulatnélkül a párnán és hosszú pillái árnyékot vetettek vértelen kis arcára, sem az orcáján, sem sápadt, piszkos kezecskéjén nem látszott nyoma sem az életnek, mégis fehér szája szélén valami titkos, átlátszó mosoly lebegett, amibe beierezzent az, aki látta.

— Alszik, — mondta az ápolónővér, mikor az anya rémülten felnézett rá. — Azt hittük először, hogy ájulásban fekszik a fiúcska, de csak aluszik mélyen reggel óta, mozdulatlanul. Szíve, ha gyöngén is, de rendesen ver.

Ilyen csodálatos álomban feküdt a gyermek két napig. Akkor felébredt sóhajtva, egy kis élet tért arcába, de a lenge mosoly még ott játszott az ajkán, amíg csak észre nem tért. De mikor értelem szállott a szemébe, amikor meglátta az embereket maga kö