Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Szenes Piroska: A gyermek álma

fának se voltak valók. A nagyanya szeme is hamar belefájdult a hullámok figyelésébe, hogy jön-e már az az áhított collos deszka, amiért a szerencsés halász öt koronát is kaphat az asztalostól, vagy akár mutatónak az első hasábfa is. Igaz, hogy feljebb is neki gyűrkőzött már egy-két ember a fogdosásnak, még elkaparintják mielőtt valami hozzájuk ér!

A türelmetlenség, meg a lánya kiabálása a házból,, aztán elzavarta az öregasszonyt a partról.

Joskó mélázva nézte a sodró hullámokat, nem igen akart valami nagyobb jönni. A rúdat készitgette, rengette kezében, lábát szétvetette az iszapos cserjék közt, gyenge cipőtalpa lassan szívta a lucskot. Akkor valami nagyobb tömeget látott, de nem fát, hanem valami gömbölydedet, hogy rögtön eszébe jutott a bárány, amit hogy a tavasszal sodort volna lefelé a Garam, és feldobbant a szíve. Megmarkolta a rúdat két kézzel, de hamar megcsalódott, mert csak egy felfordított félkas volt az, amit a hullám sebesen sodort feléje. Ám azt sem hagyja ott, gondolta, — megvetette lábát, hogy jól előrehajolhasson, — az öreganya azt is elfogadja. — Akkora kosár ez, — gondolta, — mint amilyenbe Mózes prófétát tette az anyja, amikor kicsiny volt, hogy a gonosz egyiptombeliek meg ne öljék. Tán ha én is bekátrányoznám és sással kitömném, — gondolta. — Hopp, már itt van! — rácsapott a kosárra a rúddal, de már repült maga is, fejjel előre, a megdagadt folyóba. Még a kiáltását is elnyelte a zúgó víz.

Mikor a nagyanyát újra kihajtotta a türelmetlenség, a gyereknek már csak elcsúszott lábnyoma látszott; még a rúd is ott úszott már valahol a kanyaron túl. Az öregasszony szívét görcs lepte meg, ott helyben majdnem elzuhant, a szája is csak tátogott. Aztán rettentő sikítással szaladt a házba.

Késő éjjelig keresték a gyermeket végig a parton az apja és a szomszédok. Este még szalmafáklyákat.