Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Rácz Pál: Apák és fiúk

így gondolkodnak az apák . . . így gondolkodik a falu, mely őt kiengedte, hoov más legyen, mint az apja .. . Megérezte benne a falu gőgiét, melyhez az úri büszkeség föl nem ér. Egy világ van közöttük. Ki teremthette ezt a világot? . . .

Egész nap ezen Gondolkozott és úgy érezte, hogy valami nagy bűnt követett el önmaga és a fajtája ellen. mikor odahagyta a falut.

Föl és alájárt a dohszagú tiszta szobában. Kezében az oklevelei összegyűrte. Az a gondolata támadt, hogy ez a papír elszakította őt a földtől, az apjától, a bátyjától és Julistól . . . örökre elszakította.

Feltépte az ajtót és kibarangolt az estébe. Jól esett fejének a szellő és a csűr mögött hasravágta magát a lucernában. Majd hátára fordult és a csillagokat nézte. Úgy mint gyermekkorában. A városban az ilyesmire nem volt ideje. Ott távolabb volt az őstermészettől. Közelebb érezte magához itt az eget és távolabb az embereket, akik közül kiidegenedett.

Sokáig feküdt így a gondolataival és érzéseivel. Már a hold is előbújt, mikor feltápászkodott. Már ekkor tudta, mit kell tennie. Óvatosan botorkált a házuk felé. A tornácfánál mozgó alakokat vett észre. Közelebb ment. A bátyja volt. Karjai közül sikítva bontakozott ki egy leány és futva menekült a Basáék portája felé . . .

Máté nem szólt. A sötétségben megkereste a Ferenc kezét és megszorította. Rájött, hogy ennek így kellett lennie, mert az élet nem regény. Alig hajnalodon, szekérre ült és döcögve indult meg az állomás felé. Elment a városba, haza. Otthagyta a falut, ahol neki már semmije, senkije nem volt . . .

RÁCZ PÁL