Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Rácz Pál: Apák és fiúk
Máté is odapillantott a diplomára. — ... Addig Juliska . . . Máté idegesen vágott közbe: — Azt akarod mondani, hogy Juliska engem elfelejtett? Ferenc lenyúlt az oklevélért, felmelte és szétteregette maaa előtt. — Úgy van öcsém, hogy ez az írás, meg Juliska sehogysem pászolnak össze . . . Máté a bátyja keze után nyúlt. •— Szóval Julis mást szeret . . . — Hát az úgy van, öcsém. — Szóval Julis hűtlen lett. Ferenc megrázta a fejét. — Nem hűtlen, csak okosabb, mint vótt . . . — Ki okosította meg? Ferenc a diploma szövegét kezdte siIlabizálni. — Hát nem felelsz? Ferenc felkapta a fejét. — Ráérsz még megtudni. Máté felugrott az árokpartról. — De én tudni akarom. Ferenc szorongani kezdett. — Akkor meg kérdezd édesanyánktól . . . Máté magára kapta a kabatját, kitépte bátyja kezéből az oklevelet, zsebébe gyűrte és futni kezdett az anyja után, aki gyors tipegéssel igyekezett az üres szilkékkel a falu felé. — Mondja meg édesanyám, igen lelkére, ki udvarol Juliskának? Az asszony megállott. Ráhullatta anyai szeretetét szép úri fiára. Legjobbnak találta volna, ha átöleli és úgy mint gyermek-korában megsímogatja a fejét, hogy nefájjon . . . Máté is az anyja arcába rnélyesztette tekintetét. — Édesanyám, maguknak valami titkuk van énelőttem! Az asszony megfogta fia kezét. Mint mikor kicsi korában a templomba vitte. — Édes egy jó fiam! Neked annyit tudni kell, hoqy Julist nem veheti el egy ojjan finom úr, mint amijjen te vagy, la . . . Máté meghökkent. Hogy ő erre eddi-- sohase gondolt. És eszébe jutott az apja reggeli mondása: — Tizenkét évig tanultad, hogy miként kell csalni a népet . . .
