Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Mécs László: Levél Budapestre H. L.-nak
LEVÉL BUDAPESTRE, H. L.-nak Azt írod, őszi hangulat gyötör, öregszel tán? Isten portáján örökös tavasz van, _ számodra mégis köd-kísértetek rajoznak s érzed, szűkül már a kör. Agyadban újabb szobrok terve zsong. Kiállításra készülsz bízón, ám az ablakod előtt arany lett a platánfa, lombot hullat, megremegsz, mintha szívedről hullna már a lomb. Rég engem is gyilkolt a Hanaulat, de most vadász vagyok, víg, mint Szent Imre szűz királyfi! Aki halált visz: nem érez halált, míg öldököl akár bűnt, bajt, akár rókát, nyúlat. Itthon meg életem egyetlenegy szobrát készítem: Jézus arcvonásait vésem lelkemre. A világkiállításon díjat nyerek, ha süt rám égi keqy. Nagy munka ez! Egy hajszál-mozdulat elég: és ördögi vonás kerüi rá, ablakom előtt az élet fája csúf, halálfejes virágokat nyit s dögszagú lesz minden gondolat. Ha tiszta ez a Krisztus-arc: akár hiszed, akár nem, ez a rothadandó testem itt átlátszó vitrin lesz körülte, kint az élet fája tavaszt nyit s rászáll egy boldog madár. Most ép tavasz van nálam. Millió erdő jersmiádoz kint az őszben, millió embert hervaszt a bánat — s itt az én fám millió virággal zengi: hinni, Istent vinni jó! MÉCS LÁSZLÓ
