Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Rácz Pál: Apák és fiúk

APÁK ÉS FIUK

A kutya a tornácon hasalt. Csak úgy félszemmel pislogott a kapu felé, mikor befordult a szekér. Aztán nagy resten felállott, nyújtózkodott egyet és odakullogott a konyhaajtó előtt megálló szekérhez. A kocsis gyerek leszólt:

— Bodri,

te! Ni csak, ki van itt!

Ekkorra már a fiatalember leugrott a szekérről és leemelte a táskáját. A városból jött meg, ahol diplomát szerzett. Elhozta a falunak ezt a nagy dicsőséget. Holnap élvezni fogja mindenki.

— A

Csendesék úri fia itthon van — fogják mondani.

A konyhában nem volt senki. Egy kotló verte fel a csendet huszonöt pelyhes csibével. Rákrákogott a kutyára és felborzolta tolláit.

Máté kihúzta a lécajtó reteszét és belépett. Körülnézett, majd hátraszólt a béresfiúnak:

— Hol

vannak édesapámék?

— Kint

vágynak a tagba Gyűtenek.

Máté megpróbálta a szobaajtót, de.az zárva volt. Lehajolt, mint aki jól tudja és a cigányfonta gyékény alól előkotorászta a kulcsot.

Bent a hűvös dohszag jól esett neki. Ebből érezte, hogy otthon van. Sohase tudta elfelejteni ezt a falusi szagot. A vájogház szagát. Sokszor úgy, ha nehéz idők következtek rá odabenn a városban, visszakívánta ezt a szagot.

A táskát a sarokba állította, majd kiment a kúthoz és megmosta a kezét a vályúban. A kristály vízbe belenézett. Látta, hogy felborzolódott a haja. Fésűt vett elő és megigazította.

Körülnézett. Szeretett volna valakinek köszönni, valakinek a karjai közé hullani és pár boldog pillanatot átélni a viszontlátás öröméből, mint gyermek, aki hazajött. Hiszen még gyermek. Mindössze huszonnégy éves. És aztán olyan kevéssé élvezte az anyai ölelést. Hamar elkerült a faluból. Városi iskolába adták, hogy tanuljon. A földek kellenek a bátyjának, aki itthon maradt a jószág körül.

— Nécsak,

hát meggyűltél?