Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Szabó Pál: A béresasszony legendája

Másnap pedig kiment a kistányéra, őrizni a határt. Soha nem látta többet a feleségét.

*

Egy év . . . két év ... tíz év ,, , nem mindegy az? Hiszen semmi, de semmi se változik meg a tanyán. A legendák nem fakulnak, sőt évek múlásával nőnek, színesednek és az elment emberek, népek helyébe újak következnek. Míg a birtok áll, mindig lesznek páriasorsok. A földesúr végképp agglegény maradt, sehova se jár, csak néha nézi meg a városban a Rebeka fiát, ahol a gyermek tanul. Mert hajh, fiúgyermek született a csudavárásból.

Rebeka bent él a kastélyban, címe, neve, rangja bizonytalan. Fiát egy évben csak egyszer-kétszer látja, akkor is jobban, csak úgy, pár iépésről. Nagyon féltett kincs a földesúr vére.

Hajában benne az első fehér szál, szép asszony még. Nóta kelt a béreslányok ajkán szépségéről. Az ostornyélből erdő növekedett, szép, kerek fűzfa erdő. Eleintén csak bent nőttek a fák a kerítésen, de aztán egy vízzel bőséges tavaszon kibújtak a hajtások a kerítés alatt, messze is, távol is felütötték fejüket a gyépen, embernek, jószágnak közel se volt szabad menni hozzá. Nőtt, nőtt az erdő és mentek, haladtak az évek. Szállt a nóta, szólt a mese a világszép aszszonyról, földesúrról, a virágba borult ostornyélről és nagy szerencséjéről a bivalyosnak.

Nyár volt újra és nagyon forró volt a délután.

A földesúr a földekre ment, aludt a kastély, sistergett lázában a föld, port verejtékeztek az akácfák. Csak a füzes szórta, pazarolta magából a föld örök üdítő italát.

Rebeka jött a kastély felől, szétnézett az álmos udvaron, ahol semmi se árnyékolt más, csak az avult eresz a falak mentén. Mintha minden lépése a múltnak egy darabja volna, de olyan nehéz is most a járás .. . Megállt az erdő mellett, ahonnan messze kifeküdt a gyepre az árnyék. Valami mozgott a bokrok közt, aztán előbukkant egy gyermekfej, a gyermekének, Jenőkének a feje.

— Jenőke . . . gyér ide, Jenöke, — tárta ki karját a gyermek felé.

Az úrfi megigazgatta sípját, aztán belefújt. Fújva, sípolva, pufók orcával ment az anyjához.