Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Szvatkó Pál: Ezüstkor
A romantikusok a szélső jobboldal és a szélső baloldal rétegeiből törtek elő s gyakran a középen találkoztak. Ideáljuk a nép, akár „proletárénak, akár „paraszť'-nak, akár „nemzet"-nek keresztelik el. Különböző ködökből tekintenek szerelmük tárgyára, rózsaszín, fekete, zöld, vörös pápaszemen keresztül. Ha a népről beszélnek, szemük előtt Toldi Miklósok jelennek meg, leláncolt Prometeuszok. Menezselni óhajtják őket, megmenteni, érvényesíteni. Művészetük a po pulizmus politikával kevert módszeré. Alkotóerejüket, művészi képességeiket távolról sem lehet a fölényes sztoikusokéhoz hasonlítani. Eszközük a pátosz, a vezércikkstilus, a meghatározhatatlan vágy, a zavaros elmélet, a rajongás, s mindenekelőtt a „mozgalom", a „mozgalmasság". Ködökben élnek, de ez a köd kavarog mint az ősköd, amiből a világ született. Ha levetik a felesleges irodalmi mezt, s realistákká válnak, akkor megvethetik a kriticizmus, a józanság, az igazi magyar haladás, az új mentalitás, a gyakorlatiság nem ragyogó, de építő vaskorszakának alapjait. A kívülről néző magyarok véleménye szerint az ilyesféle fejlődés korántsem volna hátrányos. SZVATKÓ PÁL
