Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-11-01 / 8-9. szám - Weysenhoff József: Villámok alatt (ford. Surányi Júlia)
A pap gyorsan a folyosóra sietett. — Ki van itt? — Dicsértessék . . . keresztény — katolikusok . . . — Á! Ez már mégis sok! — kiáltotta a pap. De azért kinyitotta a kaput. Most is fiatal pár állt ott, a második: Lewczuk Harasin és Konieczna Natalka. Ezek már gyakorlatiasabbak voltak, zárt ládácskát hoztak magukkal, benne a parádés ruháik, amiket az esküvői ünnepélyre szántak. Mert biztosan számítottak rá. — Mi ez? Mi ütött a fejetekbe, hogy éjszakának idején ezzel jösztök hozzám? — Talán mert nappal szabad? — vágott vissza Harasin. — Sem nappal, sem éjjel. Ki mondta nektek, hogy én itt a plébánián esketek? — Úgy engem . . . minket . . ., mintha valami előérzet . . . hozott volna . . ., kérjük plébános úr szívességét, <— dadogta a legény. — Csak ne csapjatok be a szentség előtt! — mennydörgőit tovább a pap, — ki mondta ezt nektek? Harasin és Natalka a plébános lábai elé estek, elárasztva' a padlót patakzó vízzel. — Rokonunk, Hrycskó, lelkünk elkárhozására tett eskü után kiadta nekünk a plébános urat. — No, az más, ezzel kellett volna kezdeni . . . Mozogjatok! Átöltözni! . . . Az év késő őszéig tizennyolc párt kötött össze a házasság szentségével Wiklinski. Mindannyian viharos, vagy sötét éjszakán jöttek, vagy újholdkor. Az egyik éjjel három pár jött egyszerre. A pap dörmögött, szentül' feltette, hogy utoljára történt, de mert hogy mind a hat ember bement a plébániára, három esküvőt szolgáltatott, azután az új házasokat különböző irányban páronként kiengedte s utánuk suttogta: — Nőjjetek és sokasodjatok . . . Ö maga pedig útrakészült, meg lévén győződve, hogy hamarosan felfedezik. Úgy látszott, hogy a faluban senki sem tud Wiklinski éjjeli vendégeiről. Csak hogy egy kicsit megsápadt és komolyabb lett és most ritkán fogadta el az ebédekre, kártyára szóló meghívásokat s hogy a
