Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Osváth Tibor: Éjjel az ivóban

bán az egész belső részem . . . oszt . . . úgy szeretnék . . . szegény öreg Török, aki ezt a fergeteges esőt hozta . . . (könnybe szökik a szeme és nagy cseppekben ömlik vizes ruhájára).

Gazdasszony: Jól van fiam (megsímogatja az arcát), jól van, kedves, csak sírjál. Ne félj semmit. Csak sírjál.

Vasutas (a falnak dől arccal és rázza a zokogás).

Gazdasszony: Jól van, no, szegény vasutasként, nem baj semmi .Esik az eső. Zuhog a zápor. Gyere beljebb. Szépen lefekszel, oszt jót alszol. Van itt egy összecsukható ágy, meg van még egy szalmazsák. Hallod? Mozdulj már. Megvetem az ágyad a konyhában.

Vasutas (nyeldesi a zokogást) ... az állomásra... Gazdasszony: Hagyd a fenébe az állomást, majd megtalálod reggel.

Éjjeli őr (csendesen feláll): No Isten velők. (Kilép az ajtón, kint nagyot cuppan csizmája a sárban, egy kicsit hallatszik még loccsanó lépte, azután már csak az eső egyenletes sistergése.)

Gazdasszony (becsukja az ajtót, ráfordítja a kulcsot, széket visz a lámpa alá, feláll, lecsavarja a lámpást, leugrik a padlóra. A pult mögül gyertyát vesz elő és mire elalszik a lámpa, már ég a gyertya a kezében): Na mehetünk. Ne tőtesse velem az időt, mert itt hagyom a setítsigben.

Vasutas (már nem sír. Felemeli a fejét. Motyogva beszél): Azt mondta, hogy . . . hogy . . . mindennel gurigázhatnak, csak az izé . . . az emberélettel nem . . , az öreg Török . . .

Gazdasszony: Azt is. Igen. Azt is mondtam. (Megfogja a vasutas kabátujját és úgy vezeti kifelé. Kimennek a hátsó ajtón. Nagyot kattan a zár és koromsötét lesz az ivószobában.)

OSVÁTH TIBOR