Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Kemény Katalin: Soror dolorosa

SOROR DOLOROSA

Péntek délelőtt.

Lassú léptekkel jött le a forró déli hegyoldalon Soror Dolorosa. Az öreg apáca karján, mintha öröktőlfogva odanőtt volna, a dróttal javított kis fonott kosár A síkos füvön meg-megcsúszik Soror Dolorosa s ilyenkor nagy nyögéssel lehajlik s egyet igazít sáros, otromba cipőin, melyek csak úgy lógnak összeaszott, öreg lábain.

A kertajtóban kandi leánykák leskelődnek rá és csak úgy véletlenül útjába kerülnek, mert tudják, hogy a gyümölcsös kosárkában mindig van valami számukra. Mikor meglátja az öreg az éhes hadat, gépiesen elmosolyodik s benyúl a kosárba:

— Na, ki nem szereti az édes almát, — nyögdécseli s a kinyújtott markocskákba, mint valami nagy kincset, beledob egy-egy férges gyümölcsöt.

Tovább halad a napsárga kertösvényen s elégedetten mosolyog, amint árnyékán fátyola ritmikus lengését figyeli. Az árnyékán nem látszanak az öreg ráncok, összeszáradt vörös szemhéjak s Soror Dolorosa megáll egy pillanatra, együgyű hiúsággal bámulja meg nyúlánk árnyékát, egy kicsit még lábujjhegyre is áll s úgy vonja előre hosszú, fekete fátyolét. A puha fátyol mély hullámmal borul vállára.

Soror Dolorosa mosolvog, pár lépést halad merően nézve a lebegő árnyékot.

Kling-klang — elsőt csengetnek az ebédre.

Soror Dolorosa felfigyel, szaporítja lépteit, utoljára végig simítja felülről lefelé gyors pillantással az árnyékképet s arca elborul . . . Tekintete megáll a szürke folt végén, ahol a festői árnyék összhangját megbontja két formátlan cipő.

Odaért a nagy gesztenyefához. Ez az árnyékos hely az öreg apáca kedvenc helye. Itt szokta, ha lehet, délutáni olvasóját leimádkozni, itt, a nagy gesztenyefa alatt. A széles fa törzsében kivágva egy mélyedés, benne a szűz anya képe, előtte cifra üvegváza. Ebbe is ő hozott naponta friss virágot.

A poros cipőről felemelt tekintete Szűz Mária kék kendőjére esik. A fonnyadt arcba hirtelen vér szök