Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-12-01 / 10. szám - Bibó Lajos: Pali bácsi fifikája

Bibó Lajos: Regény

akár az iskolás gyermekek. Úgy látszik, ez a törvény teljesedett be rajtunk is. Menjen hát, — nyújtotta a kezét. — megbuktunk. Ne bolygassuk többé a múltat.

'Ferinek nem került volna erőfeszítésébe, hogy megcáfolja az érvelését, de inkább elköszönt és elindult.

Nem akart elveszteni haszontalanul egy percet sem. Minél előbb ki akarta ugratni a nyulat a bokorból Legokosabbnak vélte, ha minél gyakrabban átjár Erzsikéékhez. Ezzel két legyet üthet egy csapásra. Nyilatkozatra készteti az apját, meg Juliskát, viszont Erzsikét kivallatja, mi a véleménye Juliskáról.

Másnap ebédután újból átment Erzsikéékhez. Lesétáltak a patakhoz.

— Hallom, hogy Battonyán járt — kezdte a lány.

— Igen.

— Szóval csakugyan igaz?

— Micsoda?

— Hogy itthon marad.

Feri nem adott határozott választ:

— Még nem tudom. A’ körülményektől függ.

Erzsiké ajkán mosoly futott át:

— A‘ körülményektől?

— Igen.

— Aztán, ha szabad érdeklődnöm, milyen neműek ezek a körülmények?

Feri elértette:

— Semlegesek.

Erzsiké megfenyegette:

— Vigyázzon, kedves barátom, én nem merném ezt a maga helyében határozottan állítani.

— Juliskára gondol?

— őrá.

Feri köhintett:

— Róla akartam éppen beszélni. Nekem ugyanis az a lány sehogy se tetszik.

— Ne mondja, — tréfálkozott tovább Erzsiké.

Feri ránézett:

— Azérl hoztam szóba, mert szükségem van a segítségére.

— Milyen tekintetben?

— 'Juliskára

értem.

Elhagyták a fűzést. Innen most már csapás vezetett ki a mezőre. Erzsiké kinyitotta a napernyőjét.

— Mondtam ugye?

— Mit? y.

— Hogy máris beleszeretett.

— Kibe?