Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-12-01 / 10. szám - Bibó Lajos: Pali bácsi fifikája

Bibó Lajos: Regény

Elek, a gyógyszerész, amikor a tanítónő nekik is megvitte az újságot, hirtelen fellángoló örömében be akarta zárni a patikát.

— Becsukok! — csapta le a kezében levő, vazelines tégjeflyt. — Bezárta. (a boltot. E,z kettős ünnep, ma nem' árulok.

így sürgött, kavargóit, forrt a falu, akárcsak egy katlan. Elgyedül Juhász;, Feri, apja őrizte meg nyugalmát. S amikor lebukott a láthjatáijofíi a nap, leszállt a sötétség, hogy suttogásra hjalkitsa a titkos reményeket és még titkosabb gondolatokat, kiment ő is a verandára és magához ólelte Juliskát.

— Erildj, feküdj le kicsim, — mondta nagy sZeretetének mindennél erősebb gyengédségével. — Aludd ki miagadat, mert ugylöhet, hogy már hónap betoppan.

Juli|ska feltekintett Juhászra. Arcán elszántság ült.

— Felőlem jöhet bármikor. Egyet azonban már most megmondok, — szólt összesjzorltott szájjal. — Ha azért jön haza, hogy szomorúságot okozzon édesapámnak, akkor vqlem találja maglát szembe. Akkor fel. is üt, le is ut, mehet oda, ahonnan jött. Én kimutatom neki a fogam fehérjét.

i öreg Juhász homlokon csókolta Juliískát.

— Nem akar az bántani sönkit, csak éppen uriembör, hát nem szeret bennünket, — mondta furcsa hangon.

Juliska megcsókolta az öreget, aztán megindult a szobája felé. A küszöbről fordult vissza.

— Hát majd én megtanítom tisztességre meg emberségre'! — mondta fenyegetőién, aztán hirtelen mozdulattal betette maga mögött az ajtót.

Öreg Juhász még kint maradt a verandán. Körülötte halkan nesz|élt az éj. Felnézett az égre és önkéntelenül ils elmo>solyodott. Lám, miinidjen úgy mégy, mint a karikacsapás, Juliskát máris sikerült megharagitáni a fiára.

Vájjon tudják-íe a magasságos csillagok, hogy mért teszi mindezt, hogy becsületes ember létére mért tért mošt

görbe

útra ?