Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-11-01 / 9. szám - Figyelő - Kézai Béla: Az északi faj erőtartaléka a parasztság
Figyelő ségre beállított igazgató apparátusa helyett a személyes hűség erkölcsi erőire épit. Ennek a jogi felfogásnak beható ismertetése után Darré azt a megállapítást kockáztatja, hogy ilyen jogrendszert kizárólagosan egy a hódítástól, a hatalmaskodástól tudatosan tartózkodó patriarchális hatalmat tisztelő paraszti nép építhetett ki s ez a «schöpferisch» paraszti jelleg s paraszti gyökeresség tulajdonképeni életforrása annak az északi fajnak, amely az európai kultúrát megalapította.Ezt a tételét elsősorban nyelvészeti és nyelvtörténeti adatokkal; támogatja, amidőn kimutatja, hogy a «paraszt» fogalma az indógermán ősnyelvben a «ház», a «telep» fogalmával függött össze olyan értelemben, mint pld. Habsburg-ház, Hohenzollernház stb. További érveit a római őstörténetből veszi, ahol a család és a ház (domus) összetartozásában azokra az ősi kulturszókra utal, amelyek valamennyi északi és germán népnél közös hagyományok képében rögződtek. A családi szentély, amelyben nemzedékről-nemzedékre a vérségi összetartozást szimbolizáló szent tűz égett, az indógermán népek vallásos gondolkodásában a templomot, az istenék otthonát jelentette. Utal arra a sokáig fennmaradt szokásra is, amely az örökségátadás és az örökségátvétel jogi akcióit bizonyos ünnepélyes és vallásos eredetű ceremóniákkal összefűzte. Ilyen alkalmakkor a birtokot átadó családfő a szentély tüzét eloltotta, az 'örökös pedig újra meggyujtotta. A főiddel és a házzal szervesen összekötött családi egység feje a paraszti atya, aki a családi ház melletti kis birtokon extenziv gazdálkodást folytat. Tehát nem «piacra» termel, mint a császárkori nagybirtokos, csupán annyit, amire a családnak s az ehhez' tartozó szolganépnek eltartásához szükséges. Ez a primitív családgazdasági termelési mód szükségessé teszi a települő családi közösségek részéről a megművelésre alkalmas, a fában és vízben bőséges területek felkutatását, illetőleg a parlag megmunkálását. Ezeken a területeken fejlődik ki a származására, két keze munkájára büszke paraszt-nemesség végtelenül népes rendje, amely ha kell, fegyverrel is megvédi ősi birtokát, ugyanakkor vérségi kötelék utján szoros'és szerves gyökerekkel kapcsolódik osztálya többi szabadjaihoz. Ebben a paraszt-családi egységben a nő nem rabszolga, tisztelet és megbecsülés övezi személyét (vuxor, uxor-liebste). Az északi paraszt szapora és terjeszkedő, élete körülményeit maga teremti meg. Élete tehát állandó, környezet formáló tevékenység, amelynek ősi jelszava: «Segíts magadon, az Isten is megsegít»... A paraszti birtok egységes és felbonthatatlan maradt évszázadokon át r ez a szokásjog oly erős volt, hogy a liberális tör
