Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-11-01 / 9. szám - N. Jaczkó Olga: Diadalszekér
Elbeszélés a plafonra lövik buborékoló húsukat, s én létrát állítok és letakaritom odafentről a forrongás nyomait. Nem csak te fogsz szöszmötélni a padlón az 'általam elszórt almahulladék miatt, engem is foglalkoztatáshoz juttat a változás... — Csitt,... emelte fel az ujját Mária, — hallod:/ máris jelentkezik valami! Megkoccant az ablaküveg, mintha kis fadarabot'dobtak volna rá. Ella szelesen az ajtóhoz rohant. — Mi az? Gép? Ha az, beleugrom és nem bánom, ákármi lyen nyaktörő szakadéknak visz neki, csak százas sebességgel rohanjon el velem innét, minél hamarább! A gép, az autó képviselte a szemében a felszabadulást, Az autó, amint gőgösen megjelent néha a faluban. Tündöklő reflcktorszemeivel kiégette a legvastagabb téli ködöt is, fénynyalábjaiban elsápadtak a meszeltfalu viskók, hatalmas dübörgésétől szinte inogni látszottak, mintha létüket szegyéivé ki akarnának térni a felbukkant, ragyogó hatalom előtt. Szirénája tüntetőén harsog, mintha dicsekednék, hogy kilépte és felkavarta a falu lelkében eldugaszolt csendet... Ella a pitvarajtó reteszéhez nyúlt. — Legyen eszed, — rántotta vissza Mária, — ki tudja, mit| szabadítanál magunkra ! A magánosán élő nőknek védtelenségük tudatában gyökerező félelme csak most ült ki az arcára. Kihúzódott a lámpa fényköréből, a kicsi kályha árnyékába lépett. Az ablak ismételten megkoccant. — Ki az? — kérdezte Mária óvatosan. — Egy fáradt utas, — válaszolt kintről egy hideggel megszívott hang. — fíocsássanak be, hogy megmelegedhessek egy kicsit. — Az attól függ, hogy ki a „fáradt utas“, — válaszolt Mária. — Ej, hát nem ismernek rám a hangomról, annyira megfagyott? Ladomirszky Péter vagyok, a feketevágási kollega. Tessék kinézni és meggyőződni, itt állok életnagyságban! Mária fel derülve sietett az ajtót nyitni , míg Ella összeborzongott, s félhangon vetette utána: — Most duplán kellene eltorlaszolni az ajtókat ! Járt már egyszer a hegyekben, Feketevágáson, és úgy találta, hogy a szerencsétlen falu fekvése és egész állapota ijesztően megfelel a nevének. Mintha kegyetlen erőszakkal sebet hasítottak volna valamikor a kopár, sziklás hegyoldalában, amely azóta sem képes meggyógyulni, de egyre .jobban telik genynyel, fájdalommal. Koromtól fekete viskók, sárga bőrű, golyvás, fertőzöttvérü emberek Alkonyaikor, amikor eljöttek onnét, a fenyők sötétje mintha alvadt vér lett volna ennek a gyógyíthatatlan sebnek a peremén. Hát onnét érkezett a meglepetés, a
