Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-11-01 / 9. szám - N. Jaczkó Olga: Diadalszekér
Elbeszélés változatosság... Csizmájáról a havat csapkodva, dermedt kezét egymásnak ütögetve belépett a vendég. Idős ember volt, közel a teljes nyugdíjhoz, igazi típusa a régi, pátriárkaszerü néptanítónak, akivel a fojtó iskola porszag és a méhesek balzsamos levegője állandóan velejár. Arcát szakái kúszta be, nagy báránybőrsapkát viselt, kopott bőrbekecset, készenvásárolt kordnadrágot és hangoskopogásu patkóscsizmát. Kiberregte magából a hideget, majd engedelmet kérve kivitte bekecsét a pitvarba. Felsőruháitól megszabadulva, kopott kis kabátjának tisztasága, gonddal megkötött nyakkendője, tanúságot tett az értelmiséghez való tartozásáról. Mária teavizet tett fel és terített valami szerény vacsoramaradékhoz. Személyesen mintha jelen sem lett volna, csak a szétterülő felhér asztalkendő, felcsillanó tarka csésze, a tea zamat terjesztette a cselekvő vendéglátás hangulatát. Ella nem mozdult a kályha árnyékából, egy szót sem szólt még, de azért mégis, mintha az ő lénye, mindig robbanásra álló szelleme, feszült volna a szoba sarkai között. Mária a vendéget igyekezett védeni ettől a magasfeszültségű áramtól, mert Ella már leplezetlen arcrándulásokban nyilvánította türelmetlenségét és ellenszenvét a kollega cselekedeteivel szemben. De Ladomírszky Péter azokhoz az emberekhez tartozhatott, akik nagy jóhiszeműségükben soha sem látnak az útjukon követ, talán még arról sem vesznek tudomást, amelyikkel éppen meghajitják őket. Rendületlenül mosolyogva nézett Ellára is és kedélyesen mondta:— Hála Istennek, itt általános, azaz mindkettőjük személyiére kiterjedő a megelégedés; olyan békességesen, harmonikusan, élnek. De sajnos, nem tapasztalhatja ezt az ember minden kolleganővel, bocsássanak meg az őszinteségemért: akadnak maguk között nagyon különös teremtések. Hirtelen nem jut eszembe a szó, amellyel kellően jellemezhetném ezeknek a felfogását. Majd utána nézek a naptárban, mert fel szoktam jegyezni, ha valami jó, előttem addig ismeretlen kifejezést hullok vagy olvasok. Annyit azonban most is mondhatok, hogy igen könnyű itt elégedettnek lenni. Én több mint harminc éve tanítok és nem bírtam kibőjtölni egy ilyen helyet, mint ahol maguk első perctől működhetnek. Termőföld, nyílt ut, közel a város! Mifelénk úgy szemre tetszetősebb a vidék, de szinte természeti törvény, hogy ahol a holt természet leginkább pompázik, ott az élő istenteremtése a legnyomorulr tabb. Figyeljék csak meg: a legremekebb fenyvesekben alig él állat, még a szelidebb növényélet is kipusztul, a fenyveserdőkben nincs legelő. Ahol a kevésbbé szemre való cserjék te
