Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-11-01 / 9. szám - Zerdahelyi József: Csalfa
Zerdahelyi József: Csalfa — Bort ? Pezsgőt.Egy perc múlva már gyöngyözött a pohárban. Szentkereszty ivott. Egyiket a másik után. Dalolt azon a csudálatos hangján. Busult. A sógor is megmelegedett a házégés mellett. Segített. De csak inkább az ivásban. A banda minden nótával közelebb csúszott hozzájuk, a cimbalom ment egy kicsit nehezen a lábán, a többi után, de csak oda került az is.Szentkereszty oda állt a cigány elé. Lobogott a hosszú haja a dirigálásban. A banda meg úgy leste, hogy majd kiesett a szeme. Egyetlen szemrebbenésére megállt a vonó. Ha levágta a fejét, úgy belevágott a (nóta a füstös levegőbe, hogy megremegtek a vén falak.így duhajkodott a két ember, persze, hogy észre se vették az ablakon benéző hajnalt. Dini sógor csak próbálkozott aztán is a Csalfával, de csak beleragadt mindig. Egy hajszálnyit se került közelebb hozzá. Egyszer csak felkapta Szentkereszty a poharat, belevágta a cimbalomba. Csak úgy porzott széjjel. A banda a föld felé kapkodta a fejét, de csak annál jobban húzta. Aztán, hogy beletalált a lába az asztal alá gyűlt üvegekbe, még' jobban meggyűlt a baja a bandával. Egymásután vagdosta oda mind. A vastag pezsgős üvegek csak úgy puffogtak a bőgő hasán. Mikor készen volt, ráorditott a bandára : — Mars ki — a fenébe! Szállottak a bankók a cigányok után a kékes hajnalon. — No sógor, kell-e a Csalfa? — és odafordult Dinihez. — Már régen kellene.— Odaadom. — Hogy? — Drágán sógor. Ezerötszáz forint. A sógor nem szólt egy szót sem, csak benyúlt a nadrágjába, kivette a töméntelen bankót és kiszámolta a Csalfa árát. A többit visszadugta a zsebébe. Alig hogy hijja volt. — Aztán nagyot ütött az asztalra : — Pálinkát ide az angyalát! — Úgy itták vizespohárból a karcos gömöri szilvórist. [ Mihály ott kóválygott a piacon a négy sárgával már jó ideje, mikor a kocsma kapuján kilépett a két ur. Olyan szinjózanok voltak mind a ketten, hogy minduntalan megállították a sárgákat, ahogy szedték össze a tegnapi bolti rendeléseket. Különösen Dini hordott össze sokat, mert hát várt rá az asszony és hogy most a reggeli napfényben megint feléledt a lelkiismerete. ' 1 [ Dini nyelvét egész utón piszkálta a Csalfa. Szentkereszty
