Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-10-01 / 8. szám - Darkó István: Utrakelt hajlék
Darkó István. Utrakelt hajlék kezét a kályha zöld cserepei félé’ A hideg kőlapok most komoran figyelmeztették a hideg valóságra. A gyerekek csendben rakosgatták a hoimi lukat, ’könvvei’ket rendezték, babáikat öltoztetlék. natni lenetek^ hogy koílozrü'dést játszanak. Be is sötétedett és Bálint még mindig nem mozdult a karosszékből. Nélküle vacsoráztak, nem is felelt a felesége hívására. A gyerekek ebből most már megértették a helyzet súlyát. Ijedten sugdolóztak, messziről nézegették az apjukat. Leszedték az asztalt, a toronyóra odakint kilencet ütött... Bálint tíznek számolta. Felállott a karosszékből, különösen mosolygott. — Tegnap, — mondotta, — tegnap ilyenkor találkoztam avval az elvetemülttel.^. Gyerekek, ha jók lesztek, elmondom nektek a rühes kis macska meséjét... Csodálkozott rajta, hogy a gyerekek egy szóval sem örvendenek, egyetlen /hanggal sem kérik, hogy nohát mondja el. Ezen kissé megsértődött és keményebb hangon folytatta: — Mit?! Talán azt hiszitek, hogy nem tudom?,... Majd a vaggonban fogom elmondani, hogy gyorsabban teljék az az utazási... Hol Van Manci és Géza? Miért nem voltak a vacsoránál? — Nem tudom, hol kószálhatnak, — felelte a felesége, — pedig már kilenc óra. — Kilenc? — csodálkozott Bálint és nézegette a faliórát. — Csakugyan kilenc. — Várok még tízig, — tette hozzá magában és újra letelepedett a kályha mellé, a karosszékbe. Egész figyelmét az óraütésekre irányozta. Negyedet ütött, felet ütött, háromnegyedet ütött. Végre négy vékonyabb ütés után tíz komoly, mélyzengő óraütés következett. Bálint felállt, kiment a konyhába, s a szekrény aljából vékonyabb fajta kötelet szedett elő. Kétrét fogta, bement vele az éléskamrába, ott feltette egy nagykampóju, erős szögre. bellépett a cselédágy szélére, beledugta a tejét a hunokba, leiépet L az ágyról s egy pillanatig nagyot horkanva, lógott a kötélen. A rettentő szorításra vad hördüléssel tiltakozott fel benne a halál ellen az élet- Ledöfött öntudata még az eszmélet utolsó erejével meg próbálta visszacsinálni az egészet. Két lábával elrúgta magát a faltól s a túlsó oldalon álló, üres paradicsomos, lekváros és uborkás üvegekkel telerakott állványt találta. Éktelen csörömpöléssel hullott egymásra a sok üveg és a szögről a földre zuhant Bálint. A sarokban feldőlt az artézi vizes kancsó is és bő nedvvel áztatta a száraz tragédiát.
