Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-10-01 / 8. szám - Darkó István: Utrakelt hajlék

Darkó István: Utrakelt hajlék

nek neki, mint az a szépszál, komoly legény a korhely vén apjának. Az élet-kocsmában hazugság-borral hódította magát- Ütések, rúgások kelletlek, hogy egy kicsit feleszméljen.

Nyilt az ajtó és Géza lépett a szobába^ Akezében a korbácsot tartotta. Bálint rémülten ugrott talpra:

— Mi az ? ! Mit akarsz ? !

A fiú bedugta a korbácsot a szekrény alá, csodálkozva nézett az apjára és keményen válaszolta:

— A kölykek megint összeverekedtek rajta. Mit rémüldözöl ? Sokat ittál az éjjel. Mihez kezdünk most, inkább azzal törődj ! Nézz utána, hogy nem lehet-e visszavonatni a végzést. Ebbe tönkremegyünk...

Bálint gépiesen nyúlt a kalapja után és elment hazulról. Végigjárta a hivatalo'kat, egyik helyről a másikra küldték,. Egyik helyen azt mondták neki, hogy ne is fáradjon, ez már végleges, szépen szedje össze a sátorfáját és azon legyein gondja, hogy a kijelölt napra mindeme a vaggonbanliegyien.

Csak egy szakállas, gyorsszavu ur mutatott némi érdeklör dést iránta. Komolyan kérdezte :

— Úgy tudom, önnek nagy családja van.

— Igen, — felelte Bálint, — tiz gyermekem van^

A szakállas csodálkozott:

— Tiz ? ! Tizenkéttagu család. Sok. A végzés már tegnap kf- Imeriiti s (ön csak most jön. Utazzon azonnal személyesen a minisztériumba. Adok egy Írást.

Megírta az Írást és Bálint köszönve zsebrevágta. Az ezeren felül volt még otthon százhetven koronája, avval nem indulhat semerre. Az ezer kell a költözéshez, mert most már bizonyosan tudta, hogy el kell mennie a városból. Ebben a következő hivatal egy mérges ura is megerősitette. Mehet az Atyauristenhez is, mondotta ez neki, de oda kár fáradnia,

Lassan kiballagott u városligetbe. A nagy virágágyaknál leült egy szép, uj padra. Maga mellé tette a kalapját, a Vi* rágok színét a szemébe, illatukat az orrába szívta, behunyta a szemét, sóhajtott néhányat.

— Hallom, hogy baj történte, — mondotta mellette egy rezes hang. Bálint örvendve ismerte még a János hangját. János azelőtt a telekkönyvben volt szolga, s nagyon szerette |a a madarakon kívül a pálinkát is. Mióta őt is elbocsátották* lassankint eladogatta a drága kis madarakét, á sájátkészilén sü kalitkákban fütyölgető kanárikat, rigókat és gerlékéi* Így egy darabig még jutott a másik, csak pénzenvásárolható szenvedélyre. Most már ott tartott, hogy se madár, se itókía.

Azazhogy madárkák még akadtak a ligetben, erdőben és és János hűséges társa lett Bálintnak a kevés-beszédü, sokgon-