Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-10-01 / 8. szám - Darkó István: Utrakelt hajlék

Darkó István: Utrakelt hajlék

bajba jut. Gyűjtést indítanak neki. Ez a társadalmi nyomás kikényszeríti, hogy mindenki adóin, még pedig amiál többet, minél gazdagabb az illető... Az eílentálló ellen, szerény vélie'r ményem szerint a lenézés és megvetés alkalmaztassák, mint legjobb fegyverek !,...

— Meg fogjuk alakítani ! Közvéleményt teremtünk ! — lelkesedett a telekkönyvvezetői.

— Gazdasági alapokra fekszünk ! A bajokat megorvosoljuk Alapszabállyal biró törvényescélu egyesületi életet teremtünk!. Benne vagyok ! — kiabált Nemes biró szokatlanul komolyan s egyszersmind vörösen.

— Alapítjátok a nagyapátok tárgyit! — suttogta valaki,,

Guszti káplán pedig nagyot kiáltott :

— Éljen ! Barátaim, ti mindnyájan árvízi hajósok vagytok! Wesselényi Miklós szégvelje kelmed magát !

— Igyunk rá ! — vezényelt valaki.

Nem is fontos, hogy ki. Úgyis a közvélemény kifejezője volt csupán.

A járásbirő elkürjantotta magát:

— Az igazi nóta mégis csak az, hogy : «Sárgát virágzik a tök, meghal, akit megütök ...

Felzuhogó boldog jókedvvel énekelték mindnyájan anincsr tovább kis nótát, egyszer, kétszer, tízszer.

Egy darabig ez igy tartott. Bálint boldog és megsimogatott szivet érzett, mint még soha. Egypárszor még megkérdezte, hogy elmulott-e már tíz óra, de hogy senki sem felelt nek(i, maga is megnyugodott. Egy-egv bánatosnak sikerült hanggal ő is igyekezett hozzájárulni a közénekhez,. Mindenekfeilett meglehetősen szaporán poharazott. Egy idő múlva gépiesen ült le az asztalhoz, ahová kártyázni hívták. Mindenek dacára is észrevette, hogy az ügyvéd és az irodavezetője akkor felálltak az asztaltól. Az irodavezető, egy tulszőke és akartán úri arckifejezésü fiatalember, kemény pillantást vetett Bálintra.

— Mi majd mégis inkább külön játszunk, — mondotta és a sarokban álló kisasztalhoz vonult.

Mint mindig, most is a gazdája véleményét fejezte ki, ez látszott rajta. Az ügyvéd is utána ment. Bálint egyszerre emlékezett , hogy ezek nem fogtak vele kezet, amikor az imént megérkeztek. Nem volt azonban ideje, hogy gondolkozzék rajta. Már hozták a két helyettesi Löt, a káplánt és Nemes já'rásbirót és kiosztották a kártyát.

— Elmúltáé már tizóra ? — kérdezte Bálint s az asztal, alatt kivett a borítékból néhány bankói.. A köd megint elvoiiult a szeme előtt, erősen kellettt figyelnie a kártyákat.