Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-03-01 / 3. szám - Szabó Béla: Mari
Mari Az Erzsébet-tér egyik padján ölbe hullott kezekkel ült egy asszony. Térdei között hároméves gyermeke szorított magának helyet. Nyílt, világos szemeivel úgy bámult anyjára, mint borjú a kifejt tehénre. Mindaketten éhesek voltak. Hetek óta már a legsötétebb nyomorban tengődtek. Az asszony házról házra járt, lépcsőkön szaladt fel és le, de sehol sem jutott állandó munkához. Az utolsó napokban pokrócmosásból meg klozetsurolásból élt. Talán rendben, is lett volna mindez, hisz Mari igényei a kenyéren és a krumplin túl sosem juthatlak. Vállalta a gyermekét és élni akart érte makacsul, akárhogyan. Csekély bérért bárkinek a szolgálatába állott. Tele volt már megaláztatásokkal, hallgatni és tűrni tudott. Az uriasszonyok sértései úgy csúsztak le róla, mint torkán néha a zsíros galuskák. Mit bánta ő? mit törődött ő azzal, hogy neki mit mondanak? Mit számit mindez ahoz képest, amikor gyermeke este a nyakába ugrik és visít és sikit az örömtől. És hogy szereti a sóskiflit ! ? Jaj, ha naponta legalább kettőt vehetne! Hogy majszolja, hogy rágja apró éles fogacskáival: akár egy egér. Kedves, kicsi arca, milyen puha, milyen piszkos. Édes, milyen csiklandós, hogy tud ez nevetni... Hányszor mosta már le a csókjaival, mint a macskák olyanok sokszor. Reng, ring... hajladozik, mint fiatal fácska a tavaszi szélben. és a szeme?... látták e már a szemét?.. Fényes és kék és átlátszó, mint a drágakő. Őrizte is... szeretőit nem féltette igy. Ha leszállt a nap és alkonyodni kezdett, kemény két karja szinte reszketett a türelmetlenségtől. Vájjon nem ment-e ki az uccára? Azok az átkozott rohanó villamosok! A múltkor is a szeme előtt fröccsent széjjel egy felnőtt vére, Hát még egy gyerek!Mi lenne, ha?... ki dadogna neki meleg szájacskájával? Könyökével törülte le nedves homlokáról a hideg verejtéket. Sóhajtott... messzire nézett... Mint két kemény göb feküdt arcában a két szeme. Jaj, ha már otthon lenne... vacak, szennyes patkánynak való
