Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-09-01 / 7. szám - P. Gulácsy Irén: Indul a gálya!

P. Gulácsy Irén: Indul a gálya!

Kezdetben, nem értette a dolgot, de uj munkába lépésének harmadik napja rákény szeri tette, hogy kettőzött figyelemmel forduljon a különös tünemény felé.

Az ő karján, mellén, lábszárán is megjelentek a sajátságos vérszüremlések ! Ö is meg-meg szédült! Izmai heves fájdalommal kisértek minden evezőcsapást, Bágyadt lett egész a fásultságig. Foghúsa meg-megf akadt. Vér ömölte el száját, torkát.

— A skorbut! — riadt föl hirtelen letargiájából.

— A száj-fene ! — visszhangzott lelkében az iszonyat belső kiáltása.

Valamikor régen, boldog vitézi napjaiban, káliói kapitány korában hallott ő már erről a förtelmes betegségről ! A nyomorúság baja volt. Az egyoldalú és rossz táplálkozásé. Néha szinte járványszerüleg ütötte föl fejét a katonák közt, mint most itt ezen az átokvert hajón is !

De nem érhette be a megállapitással. Újjászületett életösztöne leteperte ólmos bágyadtságát. Védekezési parancsolt és pedig késedelem nélkül.

Tudta, hogy első teendő: azonnal változtatni egyoldalú táplálkozásán. Félbehagyni az örökös korpa^evést.

Csak hogyan ? I

Szakácsok, akiknek parancsolgathatott volna, nem álltak rendelkezésére. Se élelmiszerek. Beszédre nem nyithatta a száját, nemhogy holmi kívánságokkal állhatott volna elő.

És mégis ki kellett találnia valamit, ha nem akarja föladni az életét s vele a lelke mélyén folyvást parázsló reményt, hogy kiverekedheti magát egyszer ebből a pokolból és viszszatérhet az élők világába, kedvesei körébe !

Soká tűnődött hasztalanul.

Leleményessége azonban mégis fölülkerült.

Eszébejutott néha, hogy mikor nagyobb erővel dűl a munkának és a lendülettel beljebb is vonja lapátjának nyelét, a rúd köré fonódva zöld tengeri moszatot, mohát talál...

Úgy kapott a gondolaton, mint az újból visszaszerezhető egészség igéiéi én. S a gyógyulás reményével kedve is viszszatért.

Nekihajolt az evezésnek. Dolgozott, hogy álla majdnem a térdét súrolta. És ha kettőzött fáradság árán is, de hovatovább elsajátította azt az ügyességet, melyre szüksége volt, hogy az erős evezőnyomások után egyúttal beljebb is rántsa a lapát szárát. Letépte róla a természeladta gyógyszert, még mielőtt kizökkent volna az evezés üteméből.

Hát sós-keserü volt az orvosság, amit ilymódon kiharcolt magának!