Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-09-01 / 7. szám - P. Gulácsy Irén: Indul a gálya!
P. Gulácsy Irén: Indul a gálya! a lapátot mártja, vonja. Ha ugyan nem az evező vonta őkét...? Mái’ azt sem tudták. Ha fölpillantottak félelmesen elfordult tehérjü szemeikkel, a pokolvörös alvilági fény derengésénél, tekintetükben borzalmas ür tátongott. A többi azonban még látott, érzett és szenvedett. Némelyik tengeri betegséggel küzdött. Mások vérhabos szájjal fetrenglek a gálya fenekén és semmi rugdosás nem birt többé lelket verni beléjük. Vili. így telt a démonok éjjele és ki tudja, hány éjjel, hány nap, inig János az eszmélkedés halvány derengésével megint kinyitotta szemét. Tagjai zúzottak voltak, mintha köves malomban őrölték volna meg külön a csontjait. Szemhéjjal tüzeltek. Körültapogatódzott, megtudni, hogy hova került ? De reszkető kezei eleintén semmi magyarázó nyomot se találták. Lecsukta szemét és várt. Gyűjtögette az erőt. Aztán akaratának megfeszítésével hirtelen felült és körülnézett. Ugyanott a zöldséges magazin előtt hevert, ahol a baj rárontott Körülötte néhány rabtársa. Némelyük nyöszörgött, mások tébolyult vihogással hahotáztak. A rab magyar: sehol többé. Azaz, hogy csak a törzse ült. Egy föltámasztó gerendának vetette hátát Feje lábtól eléje téve. Mintha köszönésre emelte volna valami láthatatlan hatalom előtt... És ezzel a szivet mardosó, drága csonkasággal tarkasszemet nézni Jánosnak a nap többi óráin keresztül..! kegyetlenül elpusztított reményével, az egyedüli lénnyel, akihez ragaszkodott.. ! Mert el nem mehetett innét! örök, akik fölszabadítsák, nem mutatkoztak. A födélzet felől nem hallatszott nesz. A kínok hajója minden valószínűség szerint az elmúlt napok ördögi táncát heverte. * Este azonban az élet újból megindult. Az örök ételtj, vizet hoztak. De János csak a víznek vette hasznát. A langyos, bűzös korpa elnyeléséhez hiányzott most a lelki iskolája. Meg aztán/ a nyomorúságos táplálékot még el is gyalázta két latorképü
