Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-09-01 / 7. szám - P. Gulácsy Irén: Indul a gálya!
P. Gulácsy Irén: Indul a gálya! Minden három-négy padsor mellé leraktak egyet belőlük. Majd mire a ládikók szétosztódtak, sorba fölnyitogatták őket. Fából vagy vasból készült pockokét tartalmaztak a gonosz kis ládikók I Egymásután feszitették ki velük a szerencsétlen rabok száját. A cövek a száj fenekére lapította a nyelvüket, úgy, hogy lehetetlenné vált vele minden beszéd. Tetejébe olyan nyomást támasztott a szájpadláson, hogy János például úgy érezte : be fog az övé mindjárt roppanni. No nem roppant be. De gyötörni gyötörte mondhatatlanul. Zugló aggyal gondolkozott, hogy mire kellhet kínzóiknak ez az újabb szenvedés-tetéző .szerszám ? Nem soká kellett törtine a fejét. Megtudta. A dalladzó termet immár teljes létszámban árasztották el az őrök. Szijjostort szorongattak mind, egy kivételével. Ez a terem hátsó végén elhelyezett lépcsős emelvényre települt. Megdöbbentette a fa|tönkön előtte álló dobot. És erre következett olyan szörnyűség, amit a rab kapitány soha többé nem birt elfelejteni. Az elvetemült kegyetlenségnek és kínoknak olyan szinjátéka, amitől megállt az esze, sót még az ő nagyon erős, bátor szivének verése is. A pallérok korbácsa lehullt. Ahányat a dob üteme döbbent, annyit sújtottak, nem válogatva sem áldozataik személyét, sem testük részeit. Csak vertek, csépeltek hülyén, vakon, arcukon szétömlő állati vigyorgással, mig a nyomorult páriák össze nem roskadtak s félig élettelenül padjaik alá gördültek. Mennyi időre történhetett ez ? Meddig tartott a démoni tánc ? Óráit hosszán keresztül ? Vagy csak évezredeknek tetsző pillanatokig ? ; János nem birt volna számot adni róla. Mint ahogy abban sem volt bizonyos: hogy .vájjon mi lehet kínzóik célja ezekkel az alávaló gyötrésekkel ? Arra vetett, hogy a hajó újonc gályarabjainak betörésére szolgálhatnak még leginkább. Kimutatni, hogy az egyes rab tökéletesen kiszolgáltatott és minden hatalom a felügyelőké^ De lehet, hogy tévedett. Lehet hogy a gálád verések ítéletük járulékait képezik. (Azon Ítéletekét, melyeket soha senki se hirdetett ki előttük.) Azt se tartotta azonban kizártnak, főleg nem, mikor kozárolóik arcába pillantott, hogy a megtorlás veszélye nélküli, önmagáért való gonoszkodás. Újonc korukban talán még ösmertek szánalmat ezek a kérges szivek I Később aztán elvesztették lelkűk nemes érzékenységét. Mig most már örömet is találnak mások kínzásában. <■ * I 1 i ' Órák teltek ilyen ehhez hasonló tépelődések közt.
