Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-09-01 / 7. szám - P. Gulácsy Irén: Indul a gálya!

P. Gulácsy Irén: Indul a gályái

Órák, melyek alatt a cudar hóhérok — mintha maguk is belefáradtak volna ocsmány munkájukba — szüneteltek. Sőt néhány kivételével a többi el is hagyta a pajtát.

János — amennyire zúzódásai hagyták, hogy saját baján kivül egyébbel is foglalkozhassék — figyelmesen szemügyre vette ezeket az arcokat.

Különös megállapításra jutott.

A rabok túlnyomó többsége aligha lehetett különb, mint mészárolóik 1 Elvetemültség, alattomosság és bárgyuság képezték köztük a közös vonást. Alig egy-kettő akadt, akiken enyhülettel birt volna megpihenni a szeme. Egyikőjük egy húsz-huszonnégy esztendős forma ifjú — hosszú barna pilláit le-le bocsátva, szinte szoborszerü mozdulatlansággal ült helyén. A másik bronzszerü óriás volt, sajátságosán ragyogó szemekkel, melyekből bátorság és lélek csillant elő. A harmadik hajlottabb korúnak látszott. Nyilván hatalmas erejének köszönhette, hogy mégis a gálya lett a sorsa. Valóságos emberbika benyomást keltett az a férfi. Nyaka oszlop. Karján' a gladiátorok kötélszerü, roppant izmai. Amellett dereka karcsú. Törzse sudár. A lélekzetvétel játéka kiremegett bordái közt.

János azonban mégis a negyedik kiszemeltjénél időzött el leghosszabban. Annál az embernél, akit magyarul hallott szólni pjt a börtönudvaron, mikor a tüzes bélyegző a vállára égett. Éz az arc jelentette számára a lelki pihenőt. Az otthont, népét, szeretteit s a régmúlt gyönyörű vitézi múltat.

Melegen zárta szivébe és hálával gondolt rá, magáért a puszta tény ért, hogy: van. Fölemelő’ hatást lett rá a férfi nyugalma, ahogy kínjainak emberi fölháborodása után viszszanyerte békességét és méltóságát.

De hát ö vájjon milyen bírálatot válthatna ki más szemlélődéséből? vágott az agyán keresztül. — Maradt-e csak egyetlen vonása is, mely a régi büszke arcára emlékeztetne;?

Rosszkor találta föltenni a kérdést.

Izmainak egy szerencsétlen mozdulatával megbolygatta a szájába rakott pecket, mely nyomban heves fájdalommal felelt erre a bolygatásra. Érezte, hogy eltorzul s az iparkodás, hogy testében békességet teremtsen megint és valamivel jobb helyzetbe tolja a kínzó eszközt, véget is vetett kifelé irányított figyelmének.

Hirtelen önmagára eszmélt. Arra, hogy szenved és szenvedései nagyobbodnak.

A nyitott szájon át való légzés teljesen kiszárította torkát^ Nyelve érdes lett mint a reszelő. ínye lángolt. Sebei tüzellek. Külön sajgóit mind. Azonkívül a hosszas egyhelyben .való