Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-03-01 / 3. szám - Toperczer László: A művészzseni alacsonyabbrendűségérzése

Toperczer László; A müvészzseni

sonlót is alkotni.» — Mégis ugyanekkor tudja, mit jelent Beethoven : Ich weiss, ich bin ein Künstler. Malen Sie — Írja egyik barátjának — und ich mache Noten, so werden wir ewig fort- leben. — Hast Du ischon — ismét egy más alkalommal — von meinen grossen Werken gehört? Majd egyik barátnőjének: Kommen Sie an die alté Ruine, so denken Sie, dass dórt Beethoven oft gedichtet, oder wie mán sagt, kompomért.

Beethoven-ről különben említettük már előbbi cikkeinkben, milyen fájdalmasan érintette őt süketsége (ez a titkos ok, melyre végrendeletében hivatkozik), amely embertársaival szemben folyton éreztette vele tökéletlenségét. Ezt különben a már említett végrendeletében őmaga így mondja el:

Ha néha mégse akartam evvel törődni, milyen keményen taszított vissza rossz hallásom szomorú tapasztalata. Mégsem mondhattam az embereknek: beszéljetek hangosabban, kiáltsatok, mert siket vagyok. Én az emberi társaságban, finomabb társalgásban, kölcsönös eszmecserében nem találhatok örömet. Egészen egyedül vagyok s csak olyan keveset merek társaságba menni, amennyire a szükség kény szeri tett. Számldvelettségben kell élnem s ha mégis emberekhez közeledem szorongó aggódás fog el attól való félelmemben, hogy állapotomat észreveszik.

És erre az emberre, aki testamentumos szavaiban ily kétségtelen őszinteséggel árulja el alacsonyabbrendüségérzését, haragudott Goethe «a szabad, fékezhetetlen, gőgös zseni öntudatos ereje és korlátozásokat nem tűrő modora» miatt egész haláláig. E két nagy ember egyik közös sétája Teplitzben különben ismert történet, bár a levél, amely ez epizódról beszámol valószínűleg alaptalan kitalálása Bettinának.

Karonfogva mentek egy ízben a teplitzi Kurpromenadén s szembetalálkoztak a császári családdal. Goethe az út szélére állt köszönteni az előkelőségeket. Beethoven fedett fővel, kezeit hátrakulcsolva ment tovább az út közepén. Rudolf főherceg megemelte kalapját előtte és a császárné is előre köszöntötte a mestert, akinek modortalanságát már ismerték. A szertelen zseni dölyfösen nézett a költőre, látta-e a jelenetet. Majd így szól hozzá: a kirá-» lyok és fejedelmek teremthetnek titkos tanácsosokat, de nem teremthetnek nagy embereket, szellemeket, akik kiemelkedhetnék a világ sarából. Két olyan ember mellett mint én és Ön érezniük kellene ezeknek az uralmak ami nagyságunkat.

(Befejezés az áprilisi számban.)

TOPERCZER LÁSZLÓ