Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-06-01 / 5-6. szám - Kovács Endre: Keresztapám

Kovács Endre: Keresztapám

ros felé. Sándor már aludt s az egész ház csöndben volt, amikor odaértem.

Fellármáztam őket

— Tekintsen el most a haragtól és jöjjön el, az öreg valóban nagyon rosszul van — kértem őt s azt hittem, hogy ellenkezni fog.

De nem szólt semmit, csak hamarosan felöltözött s megindultunk visszafelé.

Sokáig nem szóltunk semmit, aztán Sándor megjegyezte.

— Könnyen meglehet, hogy Vári elpatkol... A szobámban van egy kis zenélő óra... Tegnap magától megszólalt. Már akkor mondtam a Mariskának, meglátod, valaki elmegy a körünkből...

A ház előtt találkoztunk az orvossal. Úgy látszik, kész volt a vizittel. A szomszédok lassan elszéledtek. Négyen voltunk Vári ágya mellett. Sándor nem mutatott haragot. Álltunk és vártuk, hogy mi lesz. Vári arcán mintha a megkönynyebbülés enyhülete érződött volna. Nyugodtság és megbékülés vonult meg ezen az arcon, mint aki már ismeri a sorsát s megbékült vele.

Jó időre szólalt meg Vári. Sándor felé fordult s a kezét nyújtotta.

— Béküljünk ki... — Szelid szeme acélos, kemény kifejezést nyert — nem haragszom — mondotta. — Nincs értelme már a marakodásnak, közel állok a véghez...

Percek múltak el, kéz a kézben, a tekintetük egymáséba merült. Még nem láttam ilyen tiszta, férfias összebarátkozást s nagyon meghatott ez a jelenet. Majdnem könnyek törtek a szemembe. Emlékeztem az összeveszésükre, milyen dühhel kergette ki Vári nevelt fiát s milyen örökre szóló haraggal távozott innen Sándor.

A halál gondololata megbékítette őket.

És valami esztelen furcsa kényszer hatása alatt én is odaálltam Vári mellé és akadozó szavak botorkáltak elő belőlem.

— Keresztapa — mondtam — én is köszönöm a sok jótéteményt... amit velem tett... ne haragudjon, ha megbántottam...

Együgyü bevallása volt ez annak, hogy elveszítettem a csatát Várival szemben. És csodálatos, nem hogy szégyent éreztem volna legyőzetésemre, de egyenesen megnyugtató, boldog tudattal töltött el ez. . .Meleg szeretettel néztem Várira, mint ideérkezésem első napjaiban . Ami közben történt, az elenyészett.

Vári csöndesen mondta felém.

— Amit értetek tettem, azt jósziwel csináltam... Senki