Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-06-01 / 5-6. szám - Jarnó József: Martinovits apát és kortársai

Jamó József: Martinovits apát és kortársai

Látjuk: amig Hajnóczi egy speciálisan magyar forradalmat látott célként maga előtt, Martinovits kátéja a francia forradalom eszméit tartalmazza. Hajnóczi a helyi viszonyokat tartotta szem előtt. Martinovits amiyira a francia példa hatása alatt áll, hogy Magyarországon, ahol nem is volt polgárság, csupán nagybirtokos és kisbirtokos nemesség és nincstelen parasztság, — polgári forradalmat akart életre hivni. Annyira specifikusan polgári forradalmat, — hogy ezt szinte a városokra akarja korlátozni. A városok nem-nemes lakosságának, tehát a polgárságnak, meg akarja adni a birtokszerzés lehetőségét, de a falvak és mezővárosok népét szinte teljesen meg akarj a hagyni a maga jobbágyi állapotában: még a robot jogosságát is elismeri. Csorbítani akarja a nemesség jogait, de csak a polgárság, nem pedig a paraszti tömegek javára.

Érdekes Martinovits állásfoglalása a nemzetiségi kérdésben. A dunai-konföderáció gondolatát fejtegeti, azt a gondolatot, mely még most, másfél évszázad múltán is ábrándként lebeg a polgári politikusok szemei előtt.

Martinovits 1790-ben megjelent latinnyelvü röpirata, az «Oratio ad Proceres et Nobiles regni Hungáriáé» nagyjából ugyanezeket az elveket tartalmazza, ennek a röpiratnak azonban különös érdekességet ad az, hogy itt, ellentétben a kátéval, az osztályok közötti teljes egyenlőség az a kiindulópont, melyre Martinovits egész állambölcseletét felépiti. Rámutat arra, hogy még a monarchikus kormányformánál is veszedelmesebb az arisztokrácia uralomra kerülése. Kritikát mond korának társadalmi berendezkedése fölött és arra a megállapításra jut, hogy ezt az jellemzi a legjobban, hogy benne mindenki olyan ’helyre kerül, melyen semmikép sem tudja megállni a helyét: a király fia, aldt a természet talán földművesnek teremtett, trónra jut, a főrendek, akikből legfeljebb jobb iparosok válhattak volna, az állam legkiválóbb hivatalait foglalják el, mig a nép fiai, bármilyen szellemi kiválósággal rendelkeznek is, alacsony sorban élik le életüket. Ennek a röpiratának a végén egyébként ahhoz a végkonkluzióhoz jut el, hogy a népek forradalmi megnyilatkozását tulaj donképen nem is fenyegeti a leveretés veszélye, hiszen «a zsarnokok, akiktől a népnek tartani kellene, önmagukban, a nép segítsége nélkül tehetetlenek» — sa nép felszabadulásának legkomolyabb akadályát a papságban látja, mely hamis tanok hirdetésével a rabszolgaságban való megnyugvásra neveli a népet. A magyar viszonyokra vonatkozóan megállapítja, hogy a fennálló törvények és kiváltságok rendszere annyira tönkretette a magyar népet, hogy az ország lakossága már minden tekintetben közelebb áll a barbár népekhez, mint a szabad nemzetekhez. (Folytatjuk.)

JARNÓ JÓZSEF