Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-04-01 / 4. szám - Kritika - Ilku Pál: Demjén Ferenc: Versek
Kritika Ne gyere, minek? Az éhes szájak megeszik előled már a kék levegőt is. Miben fogsz játszani? Ó, mennyien vannak! Visszatuszkollak a keserű nem-kivánásba: ne gyere, mert bánat boiulna ránk. Ezek a sorok valóságos, átfogó emberi problémákat jeleznek és szuggesztivitásuk éppen ezért erősebb, mint az előbb hibáztatott versekben. Nem polgári megrekedés ez, amivel majd megbélyegzik őt ezért a pártesztéták. Idézek még egy verset, az „Ablakom előtt“ címűt: benne kavarog az egész mai valóság. E vers néhány sora: Ennyi és ennyi millió éhenhalt, Kínában a hörgő katona haldoklását rádióba fogták, mint drága bort a pohárba, hogy el ne folyjon. Emberek és idők jeleznek. Morvay itt nem hallgatott a propaganda-irányelvekre, nem alkalmazkodott a szigorú recepthez, hanem egyesegyedűl mélységes ösztönössége működött belső élményekre támaszkodva művészi készséggel. Hiszek Morvay Gyula vallomásában, hogy megtalálta magát. És ha a megtalált utakon megy tovább, költészete szétsugárzóbb, áthatolóbb erő lesz a tömegek számára. DEMJÉN FERENC: Versek (Typografia könyvnyomda. Berehovo. Szerző sajátja 1933.) Kezdjük ott, ahol Demjén Ferenc, mint költő, rosszul kezdte. Az élet. Ez az a nagy, ósdi pad, amelyen a fiatal poéták kipróbálják bicskájukat. Faragcsálnak. Apró ügyetlen, félszeg karcolásokat csinálnak erre a nagy, ósdi padra és a karcolások alá aláírják merészen a nagyon merész fiatal költők: elmúlás, halál, szeretet, egyenlőség, pénz, óra, kicsiny ablak, tavaszi örömindulás, eljön a Teremtő, esős idő, lelki tapasztalat, a hitetlenek, életjáték stb. És már kész is van egy verskötet. Csak papír és festék kell még és ezután akár transzparensekkel is hirdethetjük a merészséget: Versek. De ez nem lehet igy! Ez a merészség kétségbeejtő. Kezdjük ott, ahol Demjén Ferenc, mint költő rosszul kezdte. A születés, a keletkezés, a fejlődés, az elmúlás, a halál nem mint apró, önálló egységek alkotják az egységet, az életet, hanem az, ami összeköti ezeket és maguk a jelenségek együtt. Természetesen, az iró, a művész, aki a részletjelenségeket önállóaknak, kompaktaknak veszi, nem tud anyagával boldogulni, mert lépten-nyomon beleütközik valami megmozdíthatatlan masszába. így vagy megtorpan, vagy a le nem győzött, meg sem közelitett szfinksz mellől félszemmel tovább kacsintgat a másik, még meg sem közelitett VASS LÁSZLÓ
