Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-04-01 / 4. szám - Toperczer László: A művészzseni alacsonyabbrendüségérzése

Toperczer László; A müvészzseni

mindig ő legyen a középpont, ő körülötte forogjon minden^ Ez a tulajdonság az igazi kiválóság egyik legfőbb ismertető jele. Önmagáról, tehetségéről, küldetéséről meg volt győződve. Az a királyi gesztus, amely nyilvános föllépéséből néha kihangzik, nála egészen őszinte (?) volt, tudta magáról, hogy nagy költő, hogy megilleti a hódolat és ezt el is várta az emberektől. Szívesen élt azokkal az előjogokkal, melyek prestigeéből származtak és elmaradásukat bárki részéről sérelemnek érezte. Felháborodását a magyar uralkodó osztályok ellen, amely politikai költészetében oly nagy szerepet játszik, erősen színezte az a sértődöttség is, hogy a magyar úri osztályok nem akarták őt megérteni és megismerni, az a korlátolt, makacs ellenállás, amelyet vele szemben mindvégig tanúsítottak azok, akikhez vér szerint tartozónak tudta magát, a személyi ingerültség keserűségét oltották szavába. — Ignotus beszéli el a következő dolgot Adyról: Mikor Ady már mint elismert nagy ember megszállt Budapesten a Magyar Királyban, nem telt bele egy negyedóra s a hotel igazgatójától le a kifutófiuig minden teremtett fogadóbeli lélek az ő megbízásával volt elfoglalva loholt, szaladt, járt-kelt az ő parancsából. Mert a zseni — mondja Ignotus — vagy alázkodó szolga vagy kíméletlen zsarnok. — Dehát miért nem mindkettő egyben ? Ignotus tévedését, mikor ő Ady viselkedését a zseni határtalan önzésével és szertelen önteltségével magyarázza, abban látjuk, hogy ezt sem volna szabad, mint önálló lelki jelenséget, mint szinergizmust kezelnie, hanem mint egy fönnálló fenomenológikus dualizmusnak csupán egyik külső antagonista tényezőjét. Márcsak azért sem lehet Ignotus következtetése teljesen precíz, mert szerinte mindez azt jelenti, hogy a zseni, ki tudatában van nagyságának, mindenkit géniuszának szolgálatába állít. Evvel szemben inkább azt hisszük, ha a zseni annyira meg volna győződve nagyságáról, egyáltalán nem is volna rá szüksége, hogy ilyeténkép minduntalan bebizonyítsa mások, de elsősorban saját maga előtt zsenijét: lám, mégiscsak kell valakinek lennem, ha már ennyire körülrajonganak ! Az ilyen zseni-bizonyitványokra nem volna folyton szüksége, ha valójában önhitt volna. Dehát ennek igy is kell lennie, hogy ő zseni lehessen. — Pedig közeledik már ehhez a meglátáshoz Ignotus is, mikor máshol meg ezt mondja: Arra, hogy nagy elődeinek ócsárlásával kihetvenkedje magának a klasszikusi rangot, nagy oka volt Adynak kifelé a közönséggel, a társakkal s kortársakkal szemben, kik nehezen hiszik el köztük élő földi emberről, hogy van akkora valaki, mint akiket csak hírükből ismernek s Adyt kivált úgy fogadták, aki komédiákkal akarja őket becsapni, de volt oka magával szemben is, hogy tulkiáltsa belső kétségeit, amért józanul tulajdonkép maga is kisebb és közönségesebb valakinek!