Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-04-01 / 4. szám - Toperczer László: A művészzseni alacsonyabbrendüségérzése

Toperczer László: A művészzseni

ismerte magát, mint amekkora csoda saját tudomásától mintegy idegenül tört belőle elő részeg vagy egyéb megszállottságaiban. — A legdöntőbb bizonyítékokat azonban Ady alacsonyabbrendüségérzésére Révész Béla, Ady legjobb életrajzírója adja, aki már Ady egész humanitását, demokráciáját és progresszióját gyermekkori lelkének sérelmeivel, megaláztatásaival, dzsentri környezetének vele szemben való rangoskodásával magyarázza és vezeti le: Mikor iskolázni küldték Károlyba, Zilahra, észre kellett vennie, hogy más diákok rangoskodnak vele szemben. Éreztetik a különbséget, ha nem is mutatják, emberek páváskodnak előtte, akik ha nem is bántanak, a titán-fióka sajgó önérzettel szembekerül velük. Ady a beszéddel egyidőben tanulhatta meg az érzést, mely riasztó fájdalmas lehetett számára annyiszor és úgy véljük belőle is felemelkedhetett Ady nagy tulajdonsága: humanitása, demokráciája, progressziója. Erősködjem, hogy igenis vannak gyermekkori emlékek, sajgások, amelyek megtermékenyülnek az ösztönök, a tudat alaLt és irányíthatják az amúgy is hajlamos lélek megnyilatkozásának módját ? Ady gyakran ócsárolta, támadta a dzsentri családokat, akikkel ők Érmindszenten együtt élnek, illetve az Ady-család csak magában, magának él, a többiek fennhordják az orrukat, büszkélkednek. Egyszer egy zilahi vendéglőben időztünk. Arrébb, más asztaloknál zilahi, sz'ílágysági tekintélyek italoztak, hangoskodtak és Ady a keztyüs kezével megint az emberek felé bökdösött, a megszólás dühös kedvével magyarázta, kik azok a figurák, akik amott kevélykednek, csak éppen ittak, uraskodtak, Ady volt a kevélyebb, de ebben a rátartiságában forrt, új érintéstől mozdulhatott a gyerek-, diák-, családi életének jól megőrzött annyi emléke. A felgyújtott élmény tovább élt, frissen maradt, az emlékezés legfeketébb humuszában, megtermékenyült és idetartozik az is, hogy a pesti éjszakákban meghittségben Ady sokszor minden provokáló előzmény nélkül, ha származását firtatta, védte a famíliáját láthatatlan ellenségekkel szemben és megnevezte a nagy urakat, akiknek ősiségénél különb a diósadi, menyői, leltei nemzetség. S Ady vonul Barla ősével a tájékon: «ki különb nálunk?»... S amikor Ady megleli a redakciót és a gondolat kürtje: az irás már az övé, az első hangja, szava a demokrácia. És egyik első cikkében: Mi nem vagyunk tucatemberek, s amik vagyunk, azzá nem a szabó tett bennünket, hanem a saját tehetségünk. így szították fel Ady gőgjét. — Dokumentumok vannak arra — mondja tovább Révész —, hogy Ady nem bízik képességeiben és elkomorultan szkeptikus, mi célja, jelentősége van az ő munkájának. Kéziratait megvizsgáltatja feleségével, nemcsak azon okból, hogy nem felhőzi-e be alkoholköd a sorait, de inkább azért, mert csengve várja, hogy