Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-04-01 / 4. szám - Toperczer László: A művészzseni alacsonyabbrendüségérzése

Toperczer’Ldszló: ABmüvészzseni nél jobban vágy ok utánad, annál jobban elégedetlen vagyok önmagámmal. Hol a még szinte tegnapi gőg, amikor mindenki előtt mertem kijelenteni, nincs nő, akit meg nem érdemelnék. — Más alkalommal ugyancsak Csinszkának: Egy kicsit a helyi lapok jóvoltából és Ízléstelenül, a Szatmárt szintén látogató Petőfi uj kiadásának látszottam, holott be kerülök minden ha­­sonlitgatást. — Kedves fiatal barátom — írja egyik hozzá véle­ményért fordulónak — Gyóni Géza sohasem volt költő és nem is lesz. Ezt még egy világháború sem tudta megcsinálni. Termé­szetesen elsősorban engem bányászott ki, de szerencsére nem jó bányász. — Erre a levelére indult aztán meg a hírhedt Rákosi-Ady affér, amelyet Rákosi így indított meg: Szörnyű cinikus és pökhendi ez az Ady. — Mindez mértéktelen hiú­ságra — mondja tovább Rákosi — alaptalan elhittségre és nyughatatlan lelkiismeretre vall. Ady poétái önhittségét oly cinikusan és megdöbbentően tárja föl ez a levél, stb. A .nagy poéta Ady pedig ősiségének erényével egyik válaszában így érvel: Egyik ősöm Ady (Ódi) István (megolvasható sok he­lyütt, többek között Szilágyvármegye monográfiájában is) a XVI. század közepén Diósadon, ahonnan származásunk és egyik prédikátumunk is van, Adi (akkor még az Ypszilon nem volt a mai fontosságú) stb... Régi nemes magyar és kálvi­nista vagyok, internacionális voltom mellett munkám a legtelje­sebb magyarság. — Egyik cikkében: Én Petőfinél több magyar verset írtam. — És ugyanez az Ady, aki írja (Párizsból Fenyő­nek, a Nyugat szerkesztőjének): Lekötelezne, ha Írna pár sort arról őszintén, hogy tüdok-e írni valamit. — Majd: Csak a múlt Nyugatban megjelent versekről szól, ir. Az újak nagyon rosszak? Ha gyöngék a cikkek, miért adták le ? Én mindig avval a bi­zalommal küldöm be, hogy önök megakadályozzák, hogy maga­mat kompromitáljam. — Vagy: Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy a Nyugatnak esetleg már félév múlva nem lesz szüksége Adyra, mindent megérthetsz. — Ambrus Zoltán meséli el a következő dolgot Adyról: Vacsora közbben Ady rengeteget ivott, nyilván azért, hogy megmutassa, mennyire bírja az italt. Mond­ta is, hogy amit ő meg tud inni, annak nincs határa. Mikor azután hazamentünk, egyszerre kitört belőle a dicsekedési mánia és elkezdte magasztalni, persze szuperlativuszokkal a saját köl­tészetét. Rám mindig elszomorító hatással volt az önmagasz­­talás, a legnagyobbakban, Petőfiben is. Lehet vitatni, hogy ez néha együttjár a túláradó erővel. Én mindig valamelyes g y ö n g e s é g — talán fizikai gyöngeség jelét láttam ben­ne. Végül azzal állott elő, hogy Magyarországnak az ő megér­kezéséig csak két költője volt: Csokonai és Petőfi. Ezek is sokkal kisebbek, mint ő. A többi nem költő egy sem. — Schöpf­­'lin Aladár Adyról: Ady megszokta, hogy minden társaságban

Next

/
Thumbnails
Contents