Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-04-01 / 4. szám - Toperczer László: A művészzseni alacsonyabbrendüségérzése

I

Toperczer László: A müvészzséni

Íp-nemzeti elfogultságot. Arany rideg volt és elismerésben kar, a magánál jóval kisebb versirókat gyűjtötte a maga körében. S e ponton ne hivatkozzék senki Madách Ember tragédiájára. Aranynak nem volt drámaírói tehetsége, nem is aspirálhatott drámaírói babérokra. Madáchot hát fölfedezhette. Madách sem mint versenytárs, sem mint utód nem veszélyeztethette az ő nagyságát. — Kosztolányi ugyancsak Aranyról: Ismerjük, milyen szerény volt Arany, amit én nem is erénynek, inkább csak idegállapotnak tekintek: bizonyos emberekben a kies iségi és nagysági képzetek, melyek gyermekkoruktól tusakodna k bennük, nem helyezkednek egyensúlyba s a magukról való igaz véleményüket — mások és maguk előtt — játékosan vagy felfelé vagy lefelé túlozzák. — Illyés Gyula pedig: Aranyban dolgozotl az ősi vér, a lángelmében ottmaradt a paraszti törekedés és szívósság. Jobban fáj a nemessége, illetve az a csendes idomulás, ahogy gyanús nemességét emlegette, hagyta, hogy rátukmálják a nemes-származást. Óvatos volt, megfélemlíthető, takarékos, úrtisztelő, de úrutáló is szive mélyén, kéjjel odavágó, de alázatos, noha rátarti is. Anélkül, hogy valami megnevezhetőt elárult, vagy elfojtott volna, úrrá lesz lelkén a tépelődés, örökös nyugtalanság, mely alól csak nagy ritkán szabadult meg.

Rubinyi Mózes Vajdáról: Vajda haragudott Aranyra, de nem tudott szabadulni hatása alól; utálta és utánozta; babéraira pályázott s minduntalan éreznie kellett még leghangosabb ö nérzet-áradozásaiban is az inferioritást; nem becsülte Aranyt sőt gúnyolta is; emberi és irói lényének szertelensége sokszor sodorta az üldözési mánia örvényének a szélére és igy hamar beleringatta magát abba a balhitbe, hogy ő az igazi nagyobb tehetség; a magábaroggyant tehetségek túltengő önhittségével valóságos kultuszt űzött Arany gúnyolásából.

Vagy gondoljunk ismét Adyra, aki az Akarom t’isztán lássatokban így szól: Ma én vagyok a legkülönb — és már egy verssel odébb — Az elsőség jóságá-ban: Én sohse leszek második, Ha nem igaz hát hazudom, Hogy még mindig első vagyok. Boncza Miklóshoz intézett levelében : Ha a legkonzervatívabb csoportja Magyarországnak ma is és csak azért sem akar annyira elismerni, aki vagyok, majdnem az egész magyar müveit közönség ösztönös megérzése, hivatottak kritikája, eredmények és jelek szerint, talán legvalakibbje az új magyar irodalomnak én vagyok. Családom diósadi és hadadi Ady-család kissé lecsúszott, elszegényedett ugyan... — Csinszkához írott levelében pedig: Két nap óta állandóan kritizálom, sértegetem magamat. Minél jobban kezdek érteni hozzád, mi