Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-03-01 / 3. szám - Egri Viktor: Kamba és az arany

Egri Viktor: Kamba és az arany

emelne, oly nehéz volt és szikrázott a napban. Soká forgatta és töprengett. Szakasztott ilyen követ látott a fehér gyógyítónál. A polcon hevert, csillogó tábla mögött, benn a gyógyító szobájában, ahol egyszer járt, amikor búcsúzott.

Mennyi sárga kavics hever a parton. Szebbek, mint a gyógyítóé. Visz neki néhány darabot a kosárban, hadd örüljön a csillogó játéknak.

Vígan porzott kordájával a kórház felé másnap. Asszonyi dolog ez a teherhuzás, de Galingallát most kímélnie kell, a gyereket várja.A

gyógyító házában jól ismerte a járást. Lerakta terhét a konyhában, csak a gyümölcsös kosarat vitte a szobába és széles vigyorral köszöntötte megmentőjét. A gyógyító felismerte.A

sárga kavicsokat óvatosan állította az asztalra, egy szemvillanás kellett csak hogy lássa, az ő ajándéka csillogóbb, mint a fehér ember kövei.—

Honnan hoztad a köveket? — kérdezte a fehér ember.

— A folyóparton találtam.

— Többet is láttál?—

Csak úgy szikrázik tőlük a part. Annyi a kő, mint a csillag. Gyerekek játszanak velük.

Kamba a nyelvébe harapott. Most ostobát mondott. A fehér gyógyító még azt találja hinni, hogy kineveti, mert gyereket emlegetett.—

Igazat mondasz, Kamba?

Ez fájt Kambának. Megmentője hazugnak tartja, pedig az ő hazugsága ártatlan, nincs senki kárára, csak a valóságot színezte. A sótalan ételnek sincs ize. Ha kevesebb is a sárga kői, mint csillag az égen, a part tele van velük.

— Jól van, Kamba. Eljövök hozzád, — mondta a gyógyító és Kamba örült, hogy megmentője nem haragszik. Ha eljön hozzá, ki tapasztja kunyhója falát, színes földdel megcifrázza, Galingalla fiatal húga fogja szolgálni és hál vele legpuhább gyékényén.A

gyógyító nem jött egyedül. Hárman voltak a fehérek. Napestig hajszolták Kambát a parton, szedték a köveket és csáklyával kutatták a folyó medrét.

Másnap visszament betegeihez a gyógyító és az idegen fehérek tovább fúrtak és ástak szanaszét a völgyben.

— Add oda a földedet, — mondták Kambának az idegen fehérek. Kamba a fejét ingatta. Övé a folyó partja, a bozótok, a vetemények, a rét, a hegyig minden, apjáról , maradt rá mind, törvény van rá, hogy fehér ember nem nyúlhat hozzá. A nagy fehér Főnök, aki a tengereken túl lakik, rendelte eligy amikor még öregapja élt a tengerparton, ahová a fehér ember