Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-12-01 / 10. szám - Karel Čapek: Haditörvényszék (ford. Farkas István)
Karel Čapek : Haditörvényszék, Ekkor egy végtelennek tetsző hang azt mondta: — Nincs lelkiismeret ! A törvényszék elnöke fölpattant, hogy feleljen e rettenetes hangnak. Ideges tekintetet vetett a perronra, ahol három halott katona feküdt. Három fiatal férfi, reggel még mind a hárman éllek. Reggel még nevettek, s vastag, vidám hangjukon beszélgetlek, mintha csak gyerekek módjára játszadoznának. A holdfényből beszélő hang elhallgatott. A magányos ember magához az éghez fordul, mely, mint valami tejesfazék, tele volt folyékonyan folyó világossággal. S ekkor hirtelen megszólalt a láthatatlan hang:— Nincs Isten !A liszt borzongva megremegett. Hátha ez a legkisebb fűszál, az út pora, a fehérlő kő, vagy talán magának az elitéltnek verejtéke, melyek mind ezen a kegyetlen fényen száradnak, egyszerre kehiek az ég ellen és panaszra kiáltanak; hátha ezek fogják védeni az Istent ' Csend, végtelenbe feszülő, halálos csend, csak a hátul alvó katonák egyike beszél álmában, más semmi sem mozdul. Végnélküli messzeségben alszik a világ az űr csendjében.S mi lesz velem? — gyötrődik az ember, — bennem sem szólal meg a hang, amely válaszolna? Semmi sem ad jelt ? Senki és semmi sem segít rajtam ? Egyszerre csak elkiállja valaki magát az alvó katonák között, valaki nehezen, álmosan ébred; éjfél van, őrségváltás, emberi hangok, a fegyverszij zöreje, az őrszem megy őrségre. A tiszt kilépte magát gondolataiból és megfordult. A folyosón a kézilámpa bizalmas, meleg, vastagon fénylő fénycsóvája üdvözölte. Kézbevette a lámpái, s mint bizalmas barátjával, ment vele a perronra. Ilt mindjárt a vágány mellett fekszik a három holttest, a három agyonlőtt katona, más semmi sincs. A holdsugár most már más, szinte földöntúli egykedvű fénnyel takarta be őket. A raklárajló előtt katona sétál. Tiz lépést le, tiz lépési fel, s minden fordulónál élesen csillan meg szuronya. A perron homokja, a vágányok, a raktár tömbje, minden olyan vakítóan fehér, szinte földöntúli átlátszó. Semmi sincs. Egyáltalán semmi sem létezik. Csak a világűr van. A tiszt lassan visszamegy az irodába, ahol ítélkezett, lelicver a díványra, s az asztalra, a feje mellé odateszi a szegényes vasúti lámpát. Az olaj sárga lángocskája megremeg, ráncokat vet, önmagát melengeti, s az ember a díványon fekve, le nem veszi róla tekintetét, míg el nem liomályosodik és a gyász és fáradtság őt álomba nem meríti... Fordította: Farkas^István. KAREL ČAPEK.
