Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-12-01 / 10. szám - Zerdahelyi József: Tóba gyűlik a víz

Zérdahelyi Józsej : Tóba ömlik a víz

A reggeli ruháján. A levesébe csurrant. A kézimunkáiba. A könyveibe.És

könnyebb volt neki az élet, ha a sirásba menekülhetett. Egyszer mégis elfogyott a sósviz.

A szivében rekedt a bánata.

így élt. Métellyel a testében. Szomoruságbajjal a lelkében.

És veszőbe indult a rátartisága.

Kopott a kicsattanó egészsége.

Homály türelmetlenkedett a szemén.

És megremegett a sötéttől. Minden este. Ijedten várt az éjszakáira. Nyitott szemű bámulással teltek.

így ért májushoz.

Egyszer tavaszszagu éjszakában kilépett a házból. A két véli gesztenyefa földighajló gallyai alá bujt. A kerti padra dőlt. Gyenge déli meleg szél fújt. Belezizegetl a gesztenyék koronájába, aztán a fehér ház falának ülődötl. Az visszaverte. Megforgott az udvaron, szelíden, tavaszmelegen.

Ilonában pirosló vágyak dőzsöllek és bclevonaglolt a teste. Megenyhülten nézett az éjszakába. Nagy határozások születtek benne.—

Utána megyek! — mozgott a szája hangtalanul. Szedte össze az apró fényeket a Gábor nyomáról.

Rendbe rakta őket.

Azután bement a házba és nagyi) amar elaludt.

Megnyúlt az éjszaka az alvásban. Későre járt, mikor az öreg mindeneshez szólt:—

Atyus

maga elmegy Erdőközre. Elliijja Dankó Julist.

— A

Pesta testvérit?—

Azt.

Borzynét. Még ma bejöjjön. Beszédem van vele.

— Késő

lesz megjárni.—

Sürgős.

Éccaka is jöhet.

— Mehetek?

—

Elmehet

— mondta a lány. Aztán végig hosszig járt az élére állított téglával kirakott tornácon. Nevetett. Belelóbált a kél karja a napsütésbe. Pirosra heveskedett az arca.

Késő este nyitott a házba Julis. Száraz melle meredeken nőtt ki a csupa csípő testéből. Simogalóan nézeti a szeme.

— Bejöttem.

—

Jó

asszony, szeretem.—

Én

is szeretem a kisasszonyt.

— Üljön

le.Julis

szégyenlősen és nagy gonddal telepedett meg a fal mellé