Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-11-01 / 9. szám - Jarnó József: Martinovits apát és kortársai

Jarnó József: Martinovits apát és kortársai

nokot akar csinálni a királyból, — fizetést akar adni neki: a felségjogok helyett fényes díszruhát. Ezzel szemben a felségjogokat az országgyűlésre ruházná, — persze nem a rendi, hanem a már többé-kevésbé népképviseleti rendszeren alapuló országgyűlésre.Nem

hirdet jogfosztást a mágnásokkal szemben, hanem a régi magyar törvényekből kiindulva kimutatja, hogy nincs olyan állás az országban, melyre kizárólag nekik lenne joguk és azt vitatja, hogy a magyar tradíciók szerint bármilyen hivatalt ugyanugy elnyerhet bárki, mint a mágnások.

A nemesi előjogokkal nem szakit Hajnóczy (aki különben, mint már mondottuk, maga nem volt nemes), csak meg akarja szorítani őket. Az országgyűlést körülbelül olyannak képzeli el, mint amilyen a francia forradalom első parlamentje volt, azaz még helyt akar adni benne a nemesi rend külön képviseletének is. Az ellen azonban már síkra száll, hogy hivatalt csak nemes ember viselhessen, — s teljesen a múlt század polgári ideológiája nyilatkozik meg abban, hogy a hivatalviselést vagyoni cenzushoz akarja kötni.A

parasztokat fel akarja szabadítani és földhöz akarja juttatni őket, azonban ehhez a kérdéshez korántsem nyúl túlságos radikalizmussal. A földhöz-juttatást körülbelül úgy’ képzeli el, ahogyan ezt a kérdést több mint egy fél évszázad múlva az 1848-as országgyűlés tényleg meg akarta oldani. Hajnóczy is az örökváltság gondolatából indul ki, amikor azt akarja, hogy a paraszt megvehesse földesurától azt a területet, melyen eddig mint jobbágy dolgozott, még pedig úgy, hogy földesurának, kárpótlásként, részletekben, tiz évi termés értékét fizesse meg.

Vallási téren körülbelül azokat az elveket vallotta, mint a XX. század polgári radikalizmusa: a papságoL ki akarja rekeszleni a törvényhozásból és a közigazgatásból egyaránt. Egyik munkájában azt fejtegeti, hogy a papság politikai jogait nem kell elkobozni, de ki kell terjeszteni ezeket a jogokat (ekkor ugyanis természetesen csak a római katholikus klérus tagjainak voltak kiváltságos politikai jogai) a többi felekezetek papságára is. II. József tolerancia-rendeletével szemben, ami pedig akkor még forradalmi tettnek számi tolt, kimondja, hogy nem toleranciára van szükség, de az összes felekezetek egyenjogúsítására. Az egyházi vagyont le akarja foglaltatni, s ezt részint népnevelési, részint katonai célokra akarja fordittatni, — hogy ezáltal a népre súlyosbodó adóterhek könnyithetők legyenek.

A nemzetiségeket részesíteni akarja a polgári jogegyenlőségben, — s ezt nem humanisztikus, de nacionalista elgondolásból kiindulva, mert — a nemzetiségi elnyomás politikáját veszedelmesnek tartja a magyarság szempontjából. Általában megfigyelhetjük, hogy Hajnóczynál a nacionalizmusnak már