Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-11-01 / 9. szám - Jarnó József: Martinovits apát és kortársai

Jarnó József : Martinovits apát és kortársai

hogy ez a rapszódikus és látszólag szerves összefüggés nélküli tárgyalás adja meg a kor legkerekebb képét.

Az egyes könyveket, tanulmányokat kissé részletesebben kell ismertetnem, mint ahogyan összefoglaló munkáknál ez általában szokásos, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy jobbára olyan írásokról van szó, melyeknek nagy része csak igen nehezen és igen kevesek számára hozzáférhető, mert noha a magyar iskolai történettanítás ugyanúgy, mint a hivatalos magyar történetírás fontosnak tartotta a nemzeti tradíciók folytonos ápolását, — a forradalmi tradíciókat kifelejtette a többiek közzül. így aztán azok a könyvek, melyek a császári cenzúra gátjain keresztül csak nehezen juthatlak el a korabeli magyarsághoz, — másfél évszázad múlva majdnem ugyanolyan nehezen juthatnak el az «utókori» magyar olvasóközönséghez, mert az irattárakból kivezető utat a töriénelemkutatók «megfeledkezésének» cenzúrája őrzi.A

XVIII. század magyar szellemiségének egyes alakjairól akarok itt képet adni, valamint az ő Írásaikról. Azt hiszem, a múlt embereit leginkább a kortársakon keresztül közelíthetjük meg', s igy az egyes alakokról igyekeztem kortársi véleményeket gyűjteni, s csali ezeknek ismertetése után rekonstruálni a képet, ami a kortársi vélemények ütközéséből adódik. Az egyes Írások abszolút értékelése, másfél évszázaddal megiródásuk után, abszurdum lenne és éppen azért a kivonatos ismertetés után arra törekedtem, hogy jelentőségüket a mai kor mértékein kívül a mai kor mértékeivel is lemérjem.

A magyar szociológusok ismertetését talán azzal a triumvirátussal kezdhetjük el, melynek közös sors jutott ki: a vérmezei lefejeztetés. Egyébként attól eltekintve, hogy mindhármuk fejét ugyanaz a hóhér ugyanazzal a pallossal ütötte le, nem igen találhatunk közöttük közös vonást. Martinovits Ignác, a mozgalom vezére, emberileg talán a legérdekesebb hármuk között, de ami az írói alkotásokat illeti, az ő munkássága volt a legkevésbé egyéni. A magyar szellemi élet alakjai közül Martinovits állt legközelebb a kor szelleméhez: a francia forradalom eszmekörének ő a legpregnánsabb magyarországi kifejezője. Hajnóczy munkásságának viszont egyik legjellegzetesebb érdekessége, hogy az ő gondolatai és eszméi teljesen országának és korának talajában gyökereztek, s mégis (vagy épen ezért) szalad előre elképzeléseiben vagy másfél évszázadot, s úgy rajzolja meg az elképzelt fejlődést, ahogyan az történelmi szükségszerűséggel tényleg lassanként be is következett. Hármuk közül Laczkovits János az, akire a «szociológus» elnevezés sehogy se illik rá, bármennyire tágan értelmezzük is a szociológia fogalmát, ő annyira gyakorlati forradalmár, hogy minden során érzik; csak azért fanyalodott rá az írásra, mert belátta, hogy ököllel és karddal egye