Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-11-01 / 9. szám - Jarnó József: Martinovits apát és kortársai

Martinovits apát és kortársai

(Magyarország szellemi élete a XVIII. század végén) (4)

Természetes az is, hogy a reakció irodalmi képviselői nem helyezkedhetnek arra az álláspontra, hogy «nekem érdekem, tehát igy legyen, ha népmilliók pusztulnak is bele», — hanem meg kell találniok a módot arra, hogy idillikusnak, mindenki számára szépnek fessék át az általuk védelmezett társadalom igazi képét.

Amikor tehát a «főrangú lírikus», Orczy Lőrincz báró ódát ir a magyar paraszthoz, aki boldog, mert szegény s nincs kitéve a különböző kísértéseknek és amikor megénekli, hogy a parasztság

Akit ártatlanul az irigy kevélység,

Vetett kisded sorsra, kiben nincs dicsőség — Sok hasznos polgárból álló díszes község, Kit becsül Bölcs, megvet udvari Nemesség. Ó szegény paraszt nép, múljon bosszúságod, Hallgasd, megmutatom a te Méltóságod.

Szelid ártatlanság, tenálad megvagyon,

Vétkek uralkodnak csak a gazdagokon — »

Valamint együgyii vagy te ruházatban, Olyan vagy és még jobb beszédben, szavadban, Tiszta és ártatlan édes is életed, Nincs rossza1 keverve te gyönyörűséged.

(Orczy Lőrincz báró: „A szegény paraszt néphez’4)

akkor a költő lírai páthosza mögött még akkor is meg kellene éreznünk a valóság igazi képét, ha véletlenül nem maradt volna ránk ebből a korból egy népdal is, amelyik lényegesen más képet fest a magyar parasztság «ártatlan édes» életéről:

Nincs boldogtalanabb a paraszt embernél, Mert nyomorúsága nagyobb a tengernél, Soha nyugta nincsen, éjjel-nappal készen, S talpon kell állani.

Már reggel jól korán Ott terem az ispán, Kezében a csákány