Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-11-01 / 9. szám - Szombathy Viktor: Csütörtökön délután
Szombathy Viktor : Csütörtökön délután lenek, Dörfer őrnagy gondozatlan szakálla, az olasz lány, hullák... egy konzerves dobozban faggyú... Piave... Milyen lágyan folyik most, partjain fűzfáit s két asszony fehérneműt paskol a vízben. Hatalmas betonhid. Kései utóda annak, amit a mi ütegünk szétlőtt. Két autóbusz a hídfőnél s amerikaiak fényképeznek. Erődmüveket fotografálni tilos! Dörfer őrnagy rőt szakálla s egy nyöszörgő ló... Milyen szép most itt minden... Forró julius, mint akkor. — Leszállók, — jelentette ki Péter, — nem megyek tovább. Pál oda se fülelt. Harmadik sebesség. Minden kanyarodó szögletében fekete-fehér csíkozás. Mussolini csináltatta. Aztán Pál mégis lassít. Jobbfülét a kormánykerék fölé billenti, odaszagol a motorházhoz, figyel, vizsgál, számokat olvas, melyek fürgén futnak a kapcsolótábla oldalán s kijelenti: — Benzint veszünk. Nézünk egy várost! Két-három kanyarodó, a kis kék kocsi fulladtan szuszog s Péter olvassa a táblát:— Portoguero... Apró olasz város. Lankadt júliusi délután. Szellő nem indul, a ciprusok hegye mereven tornyol az égnek. Pilléres, ódon kőkapu ia; keskeny főucca elején, vakolata hámlik. Éles árnyékok dobódnak a házak falára. Árkádos öreg épületek rogyadoznak. Péter leszáll. Kinyújtja a karjait, topog a lábával s megindul a köves utón lefelé. Pompás kis ucca. Lélek nincs rajta. A lábas házak alatt fülledt hőség harcol a hüssel. Portoguero... Milyen szép név, mint valami szivarfajta, melynek lila füstjét kalákákba göndöríti az álmodozó... Portoguero... Úgy érezte: megérkezett. Sors ujja volt, hogy itt le kell szállnia. Ahogy a szűk uccán ballagott lefelé, szivét egyre jobban szorongatta az öröm. A lábas házak kapuit, üzleteinek minden ajtaját hatalmas függönyök védik. Barna és sötétvörös függönyök. Az ódon, szürke templom bejárója előtt is ez a félkör-vasra húzott függöny. Félrelebbenti s belép. Félhomály. Két imádkozó néniké. Valaki perselyt csörget, ötven csentézimi belehull, megérdemli, Portoguero... Homályos szentképek a falon. Miatyánkisten, csak úgy, babonából, mint minden először látott templomban, ahol még nem járt. Portoguero... Mintha képeskönyvből vágták volna ki a piazzát. Olyan apró, mint egy színpadi díszlet s ragyogó, mint egy illusztráció a művészetek hatkötetes történetében. Nem, nem szabad entuziasztának lenni, csak el a smokkságtól és semmi uj nincs a nap alatt. A meredek ormu casa di cittá előtt fehéröves rendőr ásít, a bronz szökőkút medencéjében két gyerek fröcskölődik. Pál az ucca felső végén dudálni kezd a kürttel. Nem, nem megyek.Az egyik szárnyas ablak, ott az oroszlános kapu fölött
