Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-03-01 / 1. szám - Szemle - Reményi József: A modern angol és amerikai irodalmi szellem

Szemle

dalom szellemi fattyú lett. Chesterton az angol szellemi élet ziláltságát a természetfölötti hit hiányának tudja be. A fábiánusok és tanítványaik természetesnek tartják, hogy az irodalom elsősorban szociológiai jelenségek szolgálatában álljon, viszont az amerikai irók, a többi között George Santayana, a kétségtelenül kitűnő stilusu filozófus naturalizmusának hatása alatt, tiltakoznak az ellen, hogy az irodalmi naturalizmus vagy, szerintük, indokolt szabadszájúság egy kalap alá vétessék az anyagias világnézettel. Sőt arra hivatkoznak, hogy szembehelyezkednek az amerikai hasznossági szempont csalhatatlanságával.

Mindebből mi derül ki? Hogy a modern angol és amerikai irodalomban sokkal több a kritikai elem, mint az alkotó szellem. Az irodalom természetesen mindig — bizonyos fokig — kritikai megnyilatkozás is. Ám nagy a különbség Petőfi juhászlegénye között, aki az egész világért nem adná cserébe kedvesét, a társadalomtudományi problémává fejlődött juhász között, aki az ipari civilizációval szemben védtelen. Petőfi juhászának lelke az időtlen ember boldog daca; a szociológiái problémává torzított juhász ellenben egy elmélet bevonulása az irodalomnak mondott szellemi keretbe. Petőfi juhászlegénye persze szegény ember, különben nem kínálnának fel neki teli erszényt, de a modern irodalom juhásza inkább szegénységét fogja hangoztatni, mint emberi mivoltának érzelmi gazdagságát.

Hogy a képet folytassam, ennek az angol és amerikai irodalomban modernesitett juhásznak sokféle arca van. Joyce esetében az öntudatalatti én racionalizálása. Freud plusz költészet plusz nyelvkisérletezés. Galsworthy esetében a polgári eszmekor méltósága, harca és szétbomlása. Barrie esetében a naivság kézzelfoghatósága, ravaszkodó öntudattal. Huxley alakjainak lelki arca olyan, mintha perverz sárral kenték volna tele. Virginia Woolf alakjai kékharisnyás mosollyal és fölénnyel nézik a világot. Wells alakjainak arcára ráfekszik a marxi dialektika és a lexikoni ismeretek mámora. Shaw alakjaiban az értelem vigyorog és moralizál. Somerset Maugham alakjai a felszín küzdelmét éreztetik nagyritkán a sorstitok fájdalmával. D. H. Lawrence alakjai saját sorsuk pornográfiáját fehérre akarják mosni a túlságosan közlékeny művészet illúziójával. Yeats az egyetlen, aki akkor sem hunyja be szemét a felhők és csillagok előtt, amikor lába a földben gyökeredzik. Viszont olykor azt a látszatot kelti, mintha Petőfi juhásza a falusi javasasszonytól megkérdezné, hogy kedvese viszonozná-e szerelmét bizonyos feltételek mellett.

Eugene O’Neill juhásza pathologiai jelenség. Dreiseré mosdatlan szájú vagy fölöslegesen locsogó kishivatalnok, esetleg kereskedő. Sinclair Lewisé buta, önző és érzelgős üzletember. Edna St. \ incent Millayé nő, aki a tükörbe néz, mialatt csókol és a halállal flirtöl, ugyanakkor tudtára adja a társadalomnak, hogy mennyire felvilágosodott. T. S. Eliot juhásza a legbonyolultabb : belenéz a társadalom ürességébe, s mert nem talál benne semmit, keresi