Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-03-01 / 1. szám - Zerdahelyi József: Toronyay Gábor

Ze rdahelyi József: Toronyay Gábor

Hogy kívül kerültek az emberlakta vidéken, meg lehetett törni a nagy hallgatást.

— Hol fekszik a disznó ?

— A vaskapu környékén kell lenni, valamelyik oromba. A hó mind elment, csak sárban nyomoztam. Biztosra nem mondhatom.

Toronyay megállott. A sátánmai or mellett haladtak.

— Kerüljünk jobbra a kutyák miatt. Minek azt tudni, hogy erre járunk.

Végre elérték az erdőt. Hosszúnak tűnt fel idáig az ut, pedig siettek. A sürü tölgyesben keskenyke nyiladék vezetett. Még világossal is mesterség volt elmenni rajta tévesztés nélkül. A két ember mégis úgy suhogott benne, mint az erdő szelleme. Csak nehéz bakkancsaik kopogtak tompán és gyors ütemben a harasztos járón. Nagyritkán megcsörrent egy tölgybokor szárazra sodrott levele. Egy rigó szállott el riadtan és csapódott neki a sűrűnek a vak sötétben.

— Hány óra lehet ?

— Éjfél elmúlhatott — mondta Dankó Pista, ahogy a csillagokra nézett.

Hideg volt. Még a beszéd is rosszul esett nekik. A tempóval melegítették a testüket. Mintha rugókon járt volna a lábuk, ahogy megfeszülő izmokkal lendültek járásba. Hegynek tartott a nyílás már jóideje.

Toronyay megállt. Fülelt. Messziről kutyaugatás hallatszott.

— Az öreg Csák kuvaszai a Lapsából.

— Van köztük egy, hajtja a disznót is. Nekünk való volna.

— Eladná ?

— Ki lehetne tőle csalni. Máskép nem adja, — nyomta meg a szót Dankó, mint aki érzi, hogy fontos dologról van szó.

Most a völgynek indult az ut és a meredek a térdüket feszítette. Halkan még váltottak néhány szót.

— A kopók ... a puska ?

— Ott van minden készen ... Sok piszkálása van a disznónak... Egy koca hat malacával... egy kan magában és egy igen nagy, megint magában. Az arasz nem éri a nyomát.

— Arra eresztünk... hajnalra a mienk, — mondotta Toronyay fenekedén, de lefojtott hangon. — A kerülő ?

— Még este elment tehénnel a miskolci vásárra. Leghamarabb délután érhet haza, nem kell tartani tőle.

— Nem állított maga helyett ?

— Nekem szólt — és enyhe mosoly játszott velük.

Kiértek a kassai töltésre. Itt szétszakadt a két ember. Toronyay belevágta magát a sűrűbe és olyan csörtetés támadt, mintha szarvas verte volna magát keresztül a gazon.

Dankó lassan mászott felfelé a töltés közepén, de, ahogy a csörtetés megállott, lopakodva behúzódott ő is a sűrűbe és elveszett hang nélkül.

«