Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-11-01 / 9. szám - Darkó István: Áldott krumpliföld

Áldott krumpliföld

Az Ipoly kanyarog arra szelíden, amerre a nyári hajnal ködei éppen felszakadtak. Lejjebb a sík terektől, vízfolyásnak, füzek palánkja alatt, egyetlen domb védelmében a falu. Közepében szerényke ház, szolgáló baromól, kút őriző gémje s még vélemény is az elnyesett kis kertben.

Holdból hullott harmat hintette be éjjel a kertet. Valamicske sarat tapos egérszinü csizmája, amint belépkedi a keskeny utal. Kukoricát tör, vagy öt csövet. Kalerábét húz, vagy három fejel. Karján viszi a kunyhóba, két tapasztalt zománcos edénybe külön belényomkodja. Csepreginé majd tüzet gyújt alájuk. Rántással, vízzel ételnek babrálja napközben. Estére, ha éhesen megérkezik, a tűzhely szélére huzva kevéske meleg is lesz talán még bennük.

Kulcsra zárja az ajtót. A mázos csuporból tegnap esti tejet iszik. A mai fejést, maga huzigálta a Riskából, kikészítette a tornác párkányára. Á vénasszony majd elviszi a pöstáskisasszonynak.

Mégegyszer megnézi magányában az ól ajtaját. Bent észrevehetően fújtat a telién, szintén egyedül. Csalamádét ropogtat, az is a kert végében terem. Ma itthon pihen az egyszál Riska. Este doboltatta a falu, hogy a csordának nincs kint helye. A katonaság statáriumot rendelt, az állatot tévedt golyó érhetné.

Kék billiárdkrétával, az utón találta nemrégiben, jelet tesz a tornác faküszöbére. Csepreginének, a részes kiszolgálóimnak tudósítja ez a jel, hogy elég ha estére főz és takarít, mert csak akkor jön haza. Nehéz takarításnak nevezni azt a kényszereden kis seprüzést, de az öregasszony fájós derekának annyi hajlongás is elég Minek siessen hát a kelleténél jobban szegényfeje?

Jól kivert, éles kapáját a karjára akasztja. Darabka kenyérrel, bontatlan pakli nyolcassal a zsebében elindul.

A felkelt nap most mutat első negyedet négy felé. Még csak nyári folyóvízhez hasonlító melege van a párás levegőnek. Olyan a csend az utcán, mintha nem nyár, nem hajnal, nem legigazibb munkahónap volna. Mi lelte a népeket, hogy ilyen üresnek hagyták az utcát? Sehol egy lélek, egy fia barom, de még majorság se. Csak a túlsó végen, a domb mögül csörög valami távoli zaj. Mintha nagyon nehéz szekerek vonulnának arrafelé. Kisdaróc felé bujkál ez a lárma, az éjszakából maradt befogottszáju, húzódó zsivaj.

Megáll félpercig, pipát készít, tüzet lobbant rá. Éles kapáját átteszi másik hónaljába, tovább lépked,