Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-03-01 / 1. szám - Darkó István: Égő csipkebokor

Darkő István : Égő csipkebokor

itt előtte, a háború alatt megszerette. Ilyeneket választott maga mellé tisztilegénynek is. A nevük, az arcuk, sikerült mondásaik, emlékezetes tetteik után kutatott most az emlékezetében. Elszomorodott, maga elé meredt.

A tanárból kifakadt a bennelévő. Olyan fintorral mosolygott, mint akinek az orrát valami bűz csapta meg :

— A holdak ... igen. Az egy egészen más élet. Katasztrális hold, magyar hold ... tudom. Valaha egészen szoros nexusom volt ezekkel a dolgokkal. Aztán távolodik, távolodik az ember, végül minden érdeklődése megszűnik. A nyáron, tiz év után, megint kikerültem egy faluba. Rappra, nem tudom, ismerik-e, ott van az Ipoly mellett, nem messze tartózkodási és tanítási helyemtől. Vasárnap délután volt, egy nagy udvarban, szabad színpadon a falusiak bizonyos műkedvelői előadást rendeztek. Ez önmagában helyes, mindenkinek jogában áll olyan eszközökkel törekednie az önművelésére, amilyenek a rendelkezésére állnak.

— Na mi lesz ebből ? — szólt bele a titkár.

— Na várj, csak ne mondj előre Ítéletet. Kérlek szépen, nincs a világon olyan kis dolog, amit ne kéne komolyan venni. Sokszor éppen egy dinnyemagon múlik, vagy egy téglán az egész rongy élet... Nekem semmi kifogásom az ellen, ha a falu játszik. Még ha műkedvelői előadást is. Azonban a Betyár kendőjét, a Falu rosszát, a Sárga rózsát, vagy mit. Szóval nekikvalót, de ne kapaszkodjanak olyan régiók felé, ahol, hogy képletesen fejezzem ki magamat, könnyebb lábbal, lágyabb nyelvvel lehet csak boldogulni.

— Hát mit játszottak Rappon ? Tanár úr ! — kérdezte Bódi Gyuri.

— Egy francia vígjátékot, a címét nem is tudom. Hát nem röhögtető ? A szereplők krinolinban, frakkban voltak. Igen, azok a derék, kissé nagykezü legények frakkban játszottak. Kölcsönkérték, természetesen. Most már képzeljék el, hogy állt rajtuk, hogyan mozogtak benne. Márkik és márkinők. A márkiz a fotelben ült, kijött az udvarló, frakkban persze és meghajtotta magát. Madóóm, azt mondta, úgy, ahogy ott beszélnek. Bóóróó úr, felelte a hölgy és elkezdtek epekedni egymás után ... A hallgatóság tátott szájjal hallgatta őket, de én majd megpukkadtam .. .

A jegyző fia gyorsan felállt:

— Rendben van. Mi már búcsúzunk is, az autó vár, megyünk fel, hogy vacsorára ott legyünk. Maguk maradnak még?

Bódi Gyuri is hátra rúgta maga alatt a széket. Kezét nyújtotta a titkárnak:

— Viszontlátásra, titkár ur. .. Nem egészen úgy lehetett az, ahogy a tanár úr elbeszélte.

— Mért kérem ? — hegyesedett ki a tanár.

— Jó, jó, — sietett közbe a titkár, — ha viccről, vagy adomáról van szó, én is amellett vagyok, hogy az inkább a hallgatót szórakoztassa, mint az elbeszélőt.

— Félreértés, — mondta Turecz.

A titkár diplomatikusan kétfelé intett: